A módszer, amivel dolgozom és az óratípusok
A marketing törvénye azt kívánná, hogy valamilyen márkanévvel vagy könnyen beazonosítható elnevezéssel ellássam az általam tartott jógaórákat. Néha tettem is rá kísérletet, de egyik jelenleg közkézen forgó jógairányzat, elnevezés sem fedte le teljesen azt a módot, ahogyan dolgozunk az órákon. Szinte mindenből merítek, de semmiből kizárólagosan. A foglalkozások jelenlegi módszertanában az elmúlt közel 20 év jógával kapcsolatos saját és a velem gyakorlók tapasztalata van benne, ami folyamatosan fejlődik, formálódik, alkalmazkodik.
Ebbe sok minden beletartozik: az oktatóképzéseken, továbbképzéseken, tanfolyamokon és egyéb programokon a nagyszerű tanároktól, mesterektől, gyakorlótársaktól és könyvekből szerzett tudás, a saját napi gyakorlásom mindazzal a változással, amit hozott az életembe, az ezen keresztül felismert néhány törvényszerűség, a jógatanítás tevékenységének mindenféle tapasztalata, tanulsága, minden, amit a „tanítványoktól” tanultam meg, akik tulajdonképpen szintén a mestereim voltak.
Az egyik legfontosabb szempont, amit szem előtt tartok, hogy gyakorlóként a számodra leginkább megfelelő foglalkozástípust és gyakorlási módszert válaszd, mindig ott kezdd, ahol tartasz. A jóga gyakorlása nehezen uniformizálható, le sem írható, hányféle test, egészségi állapot, lelkiállapot lépi át a terem küszöbét. Éppen ezért a személyesség és a változatos technikák alkalmazása nálam nagy szerepet kap.
A gyakorlás általános feltételei:
• Írj rövid bemutatkozást, ha még nem találkoztunk korábban.
• Ha bármilyen betegséged, régi/új sérülésed van, feltétlenül tudasd velem! A jóga gyakorlásban bizonyos betegségek és állapotok esetén vannak ellenjavallatok, vagy szükséges módosítások, melyeket a saját egészséged érdekében be kell tartani,
• Ha még nem gyakoroltál velem, írd meg van-e korábbi jógás tapasztalatod, és ha igen, milyen.
- Öltözet: Kényelmes, a mozgásban nem akadályozó ruházatban gyere.
- Evés-ivás: Az óra előtt 2 órával már lehetőleg ne egyél, és 15-20 perccel előtte igyál utoljára. Óra alatt sem enni, sem inni nem javasolt, mert rosszullétet, diszkomfort érzést okozhat.
Eszközök, amivel dolgozunk (a teremben ez biztosított):
• Csúszásmentes matrac (Biztosítom, de az elmúlt években tapasztalt járványhelyzet miatt javaslom, hogy hozz sajátot, ha van.
• 1 pár jógatégla (fa vagy habszivacs)
• Heveder
Bejelentkezés:
Ha egyéni jógafoglalkozásra szeretnél bejelentkezni, első lépésként itt az oldal üzenetküldő felületén vagy a szabina.sinkovits@gmail.com címen vagy Facebookon az Egészségműhely – Yoga Sabina oldalon üzenj!
Itt olvashatsz néhány véleményt jógagyakorlóktól