Ahelyett, hogy írnék egy filozofikus vagy spirituális fejtegetést a barátságról, inkább idemásolom ezt a szülinapi ajándékot, amit Szilvivel írtunk Erikának. Minden szereplő hozzájárult, még a neveket sem írtuk át Editre, Andira és Anitára. A barátság természetéről dalolunk benne. Nem lesz benne semmi nagy megfejtés, egyszeűen csak az örömünk kifejezése, hogy van egy ilyenünk erre az életre.

A barátság szerintem az emberi lélek wellness szállodája, meg néha rendelőintézete. A jó barátság egyszerű. Egybites.

Egybitesek (e-ajándék Erikának Szabina és Szilvi tollából)

Barátság – Szilvi

Szabina jó nehéz feladat elé állított minket, de nem bánom. Kitalálta, hogy írjunk Erikának szülinapjára mininovellákat, olyanokat, ami a barátságunkról szól, meg mindenféléről, ami a barátságunkkal kapcsolatban gondolatokat ébreszt bennünk.

A kitalálás szerintem több mint egy hónappal ezelőtt volt és szegénykém írta is, hogy így legalább van időnk a megvalósításra, de biztos, ami biztos vártunk néhány hetet, hogy ne legyen időnk. Most rohamtempóban fognak születni a mininovellák és a gondolatok.

Amikor egy, avagy több pohár borral többet iszom a feltétlenül szükségesnél, akkor ömlenek az ötleteim, majd másnapra köddé válnak, de tegnap megfogadtam, hogy résen leszek, így lett meg az első téma, a barátság. Már csak azért is, mert igazándiból nem ez az első alkalom, hogy azon elmélkedem, hogyan is lettünk mi barátok, csak eddig soha nem írtam le.

Nekem világéletemben voltak barátaim életem különböző szakaszaimhoz igazodóan, de nagyon kevés, olyan igazi egyszerre csak egy. A gimiben, a főiskolán, az első és a második munkahelyemen. Aztán jöttek a gyerkők és ott lett egy nagy baráthiány. Akkor úgy igazán észre sem vettem, csak amikor ovisok lettek, akkor jöttem rá, hogy egy kicsit egyedül maradtam. Barátot nem lehet keresni, ennek megfelelően nem is lett, egészen addig, amíg Eszu iskolába ment. Nyilván úgy volt, hogy Amelie és Eszu rájöttek, hogy egymásnak lettek teremtve, jöttek a játszórandik és rájöttünk, hogy nekünk is van mondanivalónk. Ebben a történetben számomra nem is ez az érdekes, hanem az, hogy Erika megfejthetetlenül nem hasonlít egyik barátomra sem. Én a nagy érzelmi amplitúdójú, igazi csajos barátságokhoz vagyok szokva, és ez minden, csak nem az, és mégis.

Az elkövetkezendőkben megpróbálom majd egy-egy jellemzőjét történetbe öntve elmondani ennek az egyediségnek, ami a mi barátságunkat jelenti számomra. Most ugyanis egyrészt lejárt az egyperces olvasási idő, és az én fejem is teljesen kiürült.

Figyelsz? – Szabina

Erikával a kétszemélyes spirituális kerekasztal beszélgetéseink során mindig kiderül, hogy hasonlóan szikáran viszonyulunk magához a spiritualitáshoz. Akkor is ha egy Öreg-tó körön át képesek vagyunk csak erről beszélgetni. Tőle senki nem várhatja el, hogy ez másként legyen, én viszont ez a szikárság okán, jógaoktatóként, akár könnyen kirekesztetté is válhatok ha a mai jógaoktatási kultúra szempontjait veszem mércének.

És ez pont Erika miatt mégsem érdekel, mert valamiért bőven elég az, hogy ő ezt elfogadja tőlem és velem együtt mozdul, amikor azt mondom: “Minden jógás-spirituális tanulmány után és ellenére végül is mi a tökömből indulhat ki az ember, mint abból, hogy szimplán kinyitod a szemed, és nagyon-nagyon figyelsz?!” És ő mondja, hogy „ja”, és ezt nyomatékosítandó, mindketten hülye arcot vágunk.

Erika eljön – Szilvi

Amikor Dris megszületett, az nagyon más volt, mint a kislányokkal. Kiegyensúlyozott voltam, nagyon-nagyon jól éreztem magam, és akkor már volt barátom Tatán. Ez fontos a történet szempontjából. Már említettem, hogy mindig volt barátom, de a kislányok megszületése után ezen a téren maradt egy űr, amit nem lehet puszta akarattal betölteni. Aztán Eszu Talentumos lett és ezzel együtt kaptuk Amelie-t és Erikát az életünkbe, ahogyan kell, egyre szorosabb kötelékben, mert a barátság már csak ilyen: megmagyarázhatatlan, de egyértelmű vonzás. Szóval 2017 őszén már nem volt kérdés, hogy Erika a barátom, mégis meghatározó élmény marad, amikor Dris megszületése után eljött, hogy meglátogasson minket.

Felhívtál, te voltál az első, hogy jönnél megnézni minket. Nem zavart, hogy ott lóg a bébi, hogy nyivákol szegénykém, mint egy kiscica, jelen tudtál lenni a beszélgetésben, amit tényleg ott folytattunk, ahol abbahagytuk. Tisztán előttem van a kép, a kanapén ülünk, Dris pedig hol az ágyacskájában aludt, hol rajtam lógott, de a találkozás akkor is olyan természetes volt, annyira magától értetődő, jóleső és felnőtt beszélgetés, nem pelenkázásról és szülésről, éjszakázásról, meg nőgyógyászról, hanem a világról, mintha én nem is estem volna ki a mindennapok rutinjából.

Ószeres – Szabina

Szerencsés vagyok. Ha hinnék a karmában, azt mondanám, a barátság témakörét erre az életre ajándékba megkaptam. Itt most az Erika-Szilvi-Szabina trigon van nevesítve, erős és földrajzilag is támogatott, de vannak még más nevek is, akikkel sokszöggé alakulna ez a nagyszerű alakzat.

Sétálgatunk a tóparton és közben, mint két ószeres, mutogatjuk egymásnak a lélek- boltunk polcait, ahol válogatott rondaságok sorakoznak. “ Nézd már Erika ezt a darabot itt, milyen gáz” . Vagy ott azt nippet, de csúnya, és poros is. Erre ő csak nézegeti, amiket mutogatok a lelkem nem esztétikus bugyraiból és nem érti, mi itt a látnivaló, ő jól érzi magát a boltomban. Aztán ő is megmutatja az ő hasonló portékáit, és én is ugyanígy érzek. Semmi csúnyát nem látok. Csak érzem, hogy jó itt.

Szinkrontolmács – Szilvi

Van Erikának egy számomra bámulatos képessége. Az, amikor a kusza érzelemalapú gondolatgubancaimat lefordítja érthető mondatokra.

Az úgy történik, hogy találkozunk és amikor én jövök, akkor előadom az aktuális – persze így hívom, de egy feketeöves önostorozónak nem aktuális, hanem évek óta állandó problémahalmaza van – nyüglődésemet, ami többnyire valós eseményeken alapul, tehát egy nemrégiben megtörtént esetet dolgoz fel.

Ez az esemény bennem persze érzelmeket generál, azért is adom elő, és különös ismertetőjelük, hogy többnyire nem a felhőtlen boldogságról szólnak. Előadás közben további gondolatok ébrednek a fejemben, melyek a probléma megoldásának irányába próbálnak hatni, de legalábbis újra és újra felteszem a kérdést, hogy mi ez az egész, miért ver engem a Jóisten, miért nem tudok túllépni ezeken a körökön. Az aktuális esemény, az általa gerjesztett érzelmek, és az előadás közben felmerülő gondolatok aztán egy számomra reménytelenül kusza masszává állnak össze és a végére csak ülök és nézek kérdő tekintettel.

Erika meg fogja, miközben beszélek, betáplálja a kis komputerébe az inputjaimat, mivel most már ismer egy ideje hozzárakja azt is amit már tud rólam, csinál belőle a lelkiproblémamegoldó excel táblát a fejében és világos egyszerű, érthető mondatokba öntve előadja, hogy tulajdonképpen mi is van velem.

Én meg csak nézek, mint Rozi a moziban, hogy barátom!, tényleg ez van velem.

Trigon – Szabina

Ez Szilvivel egy közös ajándék Erikának, de mivel egyben a barátság fennkölt dicsérete, úgy lesz benne egyensúly, ha most Szilviről is írok, mert amikor hárman vagyunk, az olyan, hogy közben érezni, az istenek jókat nevetnek odafent. Szilvivel tulajdonképpen régebb óta ismerjük egymást, mint Erikával. Azt hiszem úgy 12 éve. Persze totálisan más bioritmusban éltünk mindig. Szilvinek örökké kisgyereke volt, 1, 2, 3, nekem ezzel párhuzamban nagy szerelmi bánataim, 1, 2, 3, és ez borzasztóan lefoglalt minket. Ilyenkor ha nincs legalább egy közös kötelező helyszín, ahol rendszeresen összefut az ember (iskola, óvoda, kutyasétáltatás, temető), akkor csak a kivárás marad, hogy egyszer csak mindezek nem az összes létező tárhelyet foglalják el az életünkben és lehet újra fizikai formában is barátkozni. Szerencsére ez most eljött.

Amikor Szilvi belép a társalgásba, az élet intenzitása még megkétszereződik. Ő ezt szerintem nem is tudja, mert megszokta saját magát. Pedig ez az ő nagy skill-je. Az én szerepem meg talán az, hogy ezt néha elmondjam neki.

Kávé – Szilvi

Nyilván úgy lenne illendő a folytatás – amennyiben az egybiteseket folytatásosra tervezzük -, ha írnék egy szépet Szabináról. De ez annyira direkt, hogy:

Szabina nem várja el
én nem vagyok rá hajlandó.

De ettől még nem marad el, mert a szívetmelengetés az nagyon jó dolog és bizony az én kemény és dícséretnek ellenálló szívem is kellemesen megmelegedett Szabina írásától, ezért kénytelen leszek ezt jól visszaadni.

Most jön egy csavar, tádádádáááááá, a megúszós figura, ugyanis Szabinával megbeszéltük, hogy mindenképp kerüljön be ide a kávés iromány is. Ctrl+C, Ctrl+V, azaz csiribú-csiribá:

KV and BFF

A kávé régóta az életem szerves része. Fontos nekem.

Sok kávét iszom és soha nem volt problémám vele, tudok tőle aludni és a napi ötödik sem pörget túl. Ennek ellenére az első kávémat mindig reggeli után ittam meg, úgy egészen három-négy hónappal ezelőttig. Közel három évvel a harmadik gyerekünk születése után éreztem úgy, hogy a korai kelések, melyek exkluzivitása csak és kizárólag engem illet a családban – értem ezalatt a legkisebb gyerekkel való együtt ébredést a család többi tagjának nyugalma érdekében – indokolják, hogy azonnal kávét igyak.

Napjainkban pedig azt tapasztaltam, hogy a délelőttjeim rosszul telnek, gyengének, szédelgősnek éreztem magam.

Éppen erről panaszkodom Erikának. Sétálunk a Csekén, és mondom neki, hogy mi van, hogy mostanában olyan rosszul vagyok, félek, hogy megint elkezdődik a szédülés, ami életem megrontója, meg minden és hogy gondoltam arra, hogy ennek a megváltozott kávézási szokásaim is szolgálhatnak okául. Merthogy reggel felkelek, iszom egy kávét – Erika megértően hallgat, de ennél a résznél szinte egyszerre mondja velem, az iszomegykávét részt, nyilván ő is így van ezzel – aztán meg elvagyunk Drissel, mikor felkel a család, akkor meg reggelizünk, és reggeli után meg megint iszom egy kávét – mellettem a hang: naná!

Mit mondhatnék: ő a barátom. És ennyit a kávéproblémáról.

Filozófus – Szabina

Gyakran háborgatjuk magunkat a „a dolgok értelme vagy értelmetlensége” változatos témáival. Nem depressziós indíttatásból, hanem mert egyikünk sem talált még ennél érdekesebbet. Erika nagyon gyorsan olvas, én nagyon lassan, így a témába vágó könyvei, amiket azonnal kölcsönkapok, mindig felhalmozódnak nálam. Volt valaha olyan terve, hogy filozófiát fog tanulni. Aztán persze közgazdász lett, hasonló érvek mentén, mint ahogy én mérnök (nevetnem kell), céget vezet, feleség, anyuka. De mindet úgy csinálja, mint aki csak játszik. Játszik a filozófus. Aztán persze ha mégis túl komolyan veszi a játékot, olyankor rádől a játékkupac, kiakad, aztán feláll, és jön, és végre játszhatunk tovább.

Nyugger nyanyák – Szilvi

Szoktunk beszélni arról, hogy az életünk taposómalom része azért nem fog a végtelenségig tartani. Mivel úgy gondolom, hogy mi hárman olyan igazán klasszik nyuggerek soha nem leszünk, ezért most arra az időszakra gondolok, amit majd valami ilyesminek fogunk megélni. Szóval néha elképzelem, hogy a távoli jövőben már nem kell idővarázslópálcával kisajtolni a barátnős találkozókat, hanem rendszeresen csinálunk együtt programokat, amikor Szabina nyugger jógát tart nekünk, mint Etka anyó (tessék utánanézni!), meg járókerettel döntögetjük a tókör-rekordjainkat, és bridzsezünk hetente egyszer tojáslikőrt szopogatva. Ezek a terveim.

Boldog szülinapot!