A majdnem, az nem

A majdnem, az nem

Új, egyben egészen más hangvételű építészeti terv készült a tatai Öreg-tó partjára. Hurrá. Hurrá?

Bár egyébként azon célközönség körébe tartozom, akiknek a témába való belefáradására bátran lehet apellálni, amikor megláttam az új terveket, azonnal feltörtek emlékeimből az egyetemi tervezési tantárgyak félév végi értékelései, ahol felváltva stand up-olt ideges szagúra izzadt hallgató és együttérző vagy épp kegyetlen tanár az elkészült lakó-, közép vagy ipari stb.  épületek rajzai fölött. Egy szögletesebb megasztár zsűrizésre emlékeztettek ezek az alkalmak, részben objektív, részben szubjektív szempontok alapján, ahol folyamatosan baltával és egyesekkel faragtak le rólunk minden indokolatlanságot, szépelgést, lustaságot vagy túlkapást. A néha túltolt kíméletlenkedés ellenére tulajdonképpen részben hálás vagyok a tanáraimnak, mert ezen izzadásokon kívül máshol nehéz kiművelni annak az érzékét, hogy valami egyszerre legyen harmonikus, szép, illeszkedő és funkcionális. Bárki bármit mond, az építészet esztétikája csak részben szubjektív sport, nagyobb részben inkább tanulható és tanulandó. Azért is tanulandó, mert amit csinálok, az főként nem környezetéből kiragadott kreálmány, hanem valahova szervesen beillesztendő elem. Azért, mert nem pár napra szól, hanem pár emberöltőre. Azért, mert nem csak nekem és a holdudvaromnak kell nézegetnie, akár egy giccses tájképet a nappalimban, hanem –  pl. városközpont esetén – akár több tízezer kényszer-nézőnek.

Tehát, hogyan is zajlott volna egy ilyen féléves értékelés, ha ez a tóparti ingatlan lett volna a tervezési feladata példabeli építésznövendékünknek, akit itt most integráljunk egyetlen személyiséggé a beruházóval – hiszen minden, ami elénk kerül, egy együttműködés eredménye –  és legyen a neve  mondjuk Rezső.

Az első tervváltozat sorsát ugye már tudjuk. A bírálat nagyjából az volt, hogy természeti és örökségvédelmi értékekkel érintett központi, városidentitás és képeslapfotó jelentőségű terület esetén ne próbáljuk meg megalomán hajlamainkat és hiányos helyismeretünket szabályozási terv módosítással, polgármester-meggyőzéssel és beruházói érdekek szerinti jogszabály értelmezéssel orvosolni. Így tehát egy szép nagy egyessel hazaküldetett Rezső, hogy tessék újragondolni az egész koncepciót. Kapott természetvédelmi, örökségvédelmi és a hely szellemét érintő útravalókat, hogy gazdálkodjon ezekből a további tervezésben. És egy egyértelmű jelzést arra, hogy úgy tizedesvesszőnyi nagyságrendű tévedésben van a metrikus rendszerben.

Most itt az új terv.  Az elképzelt fiktív tervértékelésen talán elhangozna, hogy tulajdonképpen Rezső okos mert belátta, nem érdemes leendő szállodáját kitenni későbbi kellemetlenkedők hadának, akik ötcsillagos vendégei ablaka alatt teszik újra és újra kínossá a vendégéjszakákat. Látjuk, hogy Rezső rengeteget dolgozott az új változattal. Valóban gondolkodott is és csak húzta és húzta (vagy húzatta) a vonalakat, de valahogy a nagyságrendet így sem sikerült eltalálnia és egy alapvető konceptuális tévedést elkerülnie, mégpedig azt, hogy vannak olyan lehetőségek, amikkel tilos élni, mert helyrehozhatatlan környezeti értékrombolás a következménye. De mivel Rezső ügyesen bánik a látványtervező szoftver perspektíva beállításaival és tud zöld textúrát renderelni  födémre, erkélyre, ablakra, kutyára, így a vizuális megvezetés már-már sikeres is lehetne. A valós épület-tömeg elképzeléséhez egy kis önálló belső vizuális munkára van szükség:

Érdemes elképzelni több, reálisabb nézőpontból felvett, nem „agyonhúzott” vagy épp madártávlati perspektívát is.

Érdemes látni a valós, négy és fél szintnek megfelelő épületmagasságot. Akkor is, ha csinálunk az első szintnek egy 4-6 méteres zöld vasbeton dombot, mintha ott sem lenne (amin vagy megmarad az extenzív zöldtetőnek szánt fű, vagy nem – nem szokott egyébként). Akkor is, ha hátra-lépcsőztetett, enyhén szétcsúszott spenótos palacsintatorta szeletre emlékeztető épülettömeggel trükközünk, hogy beleférjünk az építménymagasságba és teleültetjük a látványterv erkélyeit látvány-növényzuhataggal.

Sajnos hiába minden zöldség és a becsatolt fotóval szájbarágott tatai niagara érzetkeltés, egy ilyen épület felépítése a mérete miatt még mindig sajnos a böszmeség kategóriájába tartozik. Nem is beszélve a polikarbonát (vagy talán üveg) szökőkút vagy vízesés imitációról, mint lehetséges „ugye látjátok, hogy láthatatlan” nevetséges építészeti összekötő elem használatáról.

Szóval ha ez egy egyetemi tantermi szituáció lenne, az lenne a válasz, kedves Rezső, a  terv egyes. Miért? Mert ennek a helynek a szelleme továbbra sem bír el ilyen mértékű térfoglalást és művi beavatkozást. Vagyis már az eredeti ötlet hibás, amit utólag sem validálhat semmiféle kapott ígéret, már odacsoportosított tőke vagy a már befektetett túl sok munka, esetleg az elszántság hangsúlyozása. A kivitelezés környezeti hatásai valószínűleg még ennél a „csökkentett” változatnál is megjósolhatatlanok.

És miért mégsem egyes tantermen kívül? Mert Rezső sajnos továbbra is hivatkozhat a magántulajdonból adódó jogaira. Sajnos egy olyan építési szabályozással érintett területről van szó, ami irányított jogértelmezéssel ennek a tervnek a megvalósítását lehetővé teheti és sajnos egy olyan városvezetési támogatással, ami jelen esetben, ki tudja miért, de elengedte a város értékmegőrző szellemiségét. A városvezetésnek lehetősége lenne a szabályozás szigorító módosítására, de nem teszi. Lehetősége lenne a tervet egy településképi véleményezési eljárás keretében megvétózni, de-  amint láthattuk –  nyilvánvalóan nem szeretné. Az okokra már mindenkinek vannak jó- és kevésbé jóindulatú ötletei, én nem toldom meg az enyémekkel, fölösleges.

Bizonyos beépítésre szánt helyszíneken történő ténykedés nem tud sima magán ügy lenni, akkor sem, ha magántulajdonról van szó. Vannak helyek, melyek hasznosítása közösségi felelősségvállalással is együtt jár. Ami befektetői szemmel sajnos néha olyan szinten anyagilag nem megtérülő befektetés, mint amikor az ember gyereket fogad örökbe Ez az ingatlan itt egy itt ilyen gyermek. Lenne.

Ez az épület talán majdnem élhetne is, de egy teljesen más helyszínen, mert azért lényegesen több értékelhető elemet tartalmaz, mint előző testvére. Így majdnem jó.

Csak hát a majdnem, az nem.

Szabina