Fogd meg a sorom rovat

Birodalmi lépegetés

Azt hiszem, ez a beszélgetés sokat segít megérteni a látszólag vodkagőzös logikát mutató medvebundás birodalmi lépegető haladási irányát. Egyébként a vodkagőz valóban benne van, de azt nevezzük inkább sajátos birodalmi spiritualitásnak, amelyben már megint ott van a nyomorult küldetéstudat, hogy valaki szerint milyennek kéne lennie a világnak, abban milyen szerepet szán magának és népének. Mindezt azzal az ideával, hogy ennek a milyen-nek a tudói kizárólag „mi” vagyunk, akinek pedig ez nem tetszik -úgy értve, hogy ezt még valamilyen aktivitással is hajlandó kifejezni- , az…  ellenség.

Amúgy nem tudom, mit vagyunk meglepődve, ez egyéni szinten pontosan ugyanígy van. Mitől lenne más a világpolitika – az mi vagyunk, nagyban. Azt mondja Buda Péter, lassan nyolcmilliárdan vagyunk, ráadásul egy egoizmuson alapuló világrendben, és amikor ilyen sok egoizmus beszorul egy ilyen kis helyre, abból előbb-utóbb kocsmai verekedés lesz.

Szóval orosz részről, úgy látszik, van itt minden: stratégia, igenis tudatos időzítéssel, ortodox irracionalitás, el nem engedett világhatalmi nosztalgia, behivatkozható visszaigazolás a liberális világrend működésképtelenségéről, időnyerő színjátékok, átlátszó casus belli-k. És ez még mindig csak egy része lehet annak, amit mi halandók megtudhatunk a nagy folyamatokról és háttérben húzódó további érdek- és al-érdekszövetségekről, figyelemelterelésekről vagy egyéni pszichopatológiai folyamatokról. Ha Putyin  a tervéhez valóban alaposan megfigyelte a világban zajló folyamatokat, akkor még a koronavírus járvány is a kezére játszott, ingyenes demoként arra vonatkozóan, milyen gyorsan veszítik el a nyugati népek kritikus helyzetben a bizalmukat vezetőikben és a racionalitást képviselő tudományban.

(Elnézve az itthoni politikai értékválasztás irányát, határozottan érteni vélem Viktorunk tanulmányi kirándulásait az ovális asztal körül. Bár az az érzésem- kiindulva az ijedt kormányzati kommunikációból, hogy erre, ami történt, nem számított, azzal az arckifejezéssel pislog most a kamerákba, mint akit kihagytak a titkos részletekből, hosszútávon talán a remélt co-napoleoni szerepből is.)

Fájdalmas a jelenség, hogy amikor már azt gondolnánk, annyira civilizáltak vagyunk, hogy lassan elhagyhatjuk a világtörténelem halálbolygóját –  van már mögöttünk elég háború tanulságként ahhoz, hogy megtanuljunk élni a béke adta lehetőségekkel, közös erővel és tőkével nekiveselkedve a klímahelyzetnek-, akkor kiderül, hogy valaki mégis elhozta arról a bolygóról hátizsákjába rejtve az alien tojást, mert…nem tudta otthagyni. Dolgozhatnánk ugyanezzel az erővel a nyomor és a feszültségek talajának tápanyagszegényesítésén.

Az is jellemző, hogy megjelentek azonnal a háborút relativizáló, (fél)igazságosztó-megfejtő posztok, hogy „de az ukránok meg…”, „az USA meg…”, „az oroszoknak abban igaza van, hogy…”.  Jellemzően olyanok tollából, akik relativizálták a járvány haláleseteit is és borzasztóan szeretnének maguknak identitást kovácsolni abból, hogy mindig a mainstream ellen mennek.

Persze, a legtöbb nemzetnek, különösen a mindenkori nagyhatalmaknak van vaj a fején bőven. Ráadásul véres vaj. Elég hosszú volt már ehhez az emberiség történelme. Manapság minden csetepaté már csak azzal a kinyilatkoztatással tud kezdődni, hogy én csak visszaütöttem. És vannak persze a balfaszkodó nemzetek is, mint a miénk is, akik meg „valahogy” mindig a rossz oldalon kötnek ki: ezerféle okból, ami lehet szerencsétlen geopolitikai helyzet, rosszul megválasztott vezetők vagy ideológia, de akár belső széthúzás, vagy egyéni/kiscsoportos opportunista érdekek mentén eltaknyolt nemzeti stratégia és még sok minden más is.

Kicsit olyan az emberiség, mint a saját testszaga, amely eltakarását lehetővé tette a fejlett, korszerű kozmetikai iparral, ám ha elveszed tőle a dezodort, megmutatkozik a maga eredendő természetében. Elhisszük, hogy  a civilizációs fejlettségünk nem csak külsőleges, hanem belső, erkölcsi- tudati fejlődésünkből is ered, hisz lám, hol van már például a középkor inkvizíciója vagy boszorkányüldözése. Közben meg ott tartunk, hogy 2022-ben gond nélkül létezhetnek gazdasági-politikai érvek a gyilkolásra. Tökmindegy, hogy napkeleti vagy napnyugati érvek.

Itt van egy bőséges tudással felvértezett világ, a globalizációval megkönnyített közös gondolkodás lehetőségével. Kár, hogy a kollektív bölcsesség még várat magára.

kezdőkép:  https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=9469068