Hakni – 1. rész (A tanulság)

Hakni – 1. rész (A tanulság)

Előzmény: Az Avalon Center Kft. ötcsillagos, 120 szobás szálloda beruházás terve a tatai Öreg tó természeti és örökségvédelmi értékvédelemmel érintett parjtára és az ekörül támadt lakossági és szakmai felbolydulás, majd lakossági fórum sorozat  (https://hvg.hu/kkv/20200615_tata_szalloda_avalon_hell )

Most, hogy vége ennek a 9 napos turnénak, amit úgy nézhettünk végig estéről estére, mint valami focivébét, mindenki leülhet kicsit pihenni és emészteni, hol is tartunk és várni a visszapattanót.

Egy csomó köszönetet ki lehetne szórni, mint egy jobb iskolai évzárón az okleveleket:

Azoknak, akik végigzsibbasztották a testüket ezeken a fórumokon

Azoknak a lakóknak és képviselőknek, akik végül felkészülten szólaltak meg

Azoknak, akik mertek kérdezni, sőt vitázni, vásárra vinni a bőrüket

Azokért a válaszokért, amik szándékosan vagy véletlenül, de eltértek az előregyártottaktól és végül ténylegesen reflektáltak.

Azoknak, akiknek maradt még humorérzéke

Nem gondolom, hogy semmi nem változott a két hét lakossági fórumsorozata alatt, szerintem feltétlenül finomodott valamelyest a kommunikáció is és a kommunikáció tartalma is. De azért valljuk be, az elején vagyunk továbbra is ennek a történetnek.

Talán már ezen a ponton is hozott tanulságokat ez a beruházás és a körülötte támadt felbolydulás. Ilyesmikre gondolok:

• Felhívta a figyelmet arra, hogy nem árt olykor tájékozódni. Olvasni (jogszabályt, sajtót, tanulmányt stb. ), tájékozottabbakat vagy esetleg más szempontokkal rendelkezőket végighallgatni, azaz energiát fektetni a közügyekbe. Természetesen a józan ész adalékával, különben könnyen találhatjuk magunkat együgyű konteószövevények kellős közepén. Lehetetlen mindenben naprakésznek lenni, de az együttéléshez, az egyéni és nemzeti szintű életképességhez manapság kerítésen, városhatáron, sőt, országhatáron, kontinenshatáron is túl kell tudni látni. Ugyanis tőlünk nagyon távolinak tűnő negatív folyamatok könnyen a mi kerítésünknél végződhetnek. Sajnos ezt én is egyelőre inkább kampányszerűen űzöm, mint elfogadható rendszerességgel, de igyekszem. Egy olyan társadalomban élünk, ahol az emberek részben vagy egészben gazdasági kényszer miatt, a heti (olykor indokolatlan) 40 órás munkarend – háztartás-fogyasztás tengelyén alig-alig tudnak vagy akarnak nem kimerült vagy nem leszedált állapot-mezőket találni maguknak. Így kevés esély marad a komplex gondolkodást segítő tájékozódásnak. Ez természetesen nem kedvez az önkéntes, gyökeres változásoknak, kedvez annál inkább a mindenkori irányító hatalomnak. Ahogyan a politikai apátia is. A tudatlanság ugyan nagyobbakat tud hőbörögni (ahol még maradt pöff-szerű energiatartalék), ami kellemetlen tud lenni, cserébe mindezt csak az irányító által épített kordonon belül.

• Döntéshozóinknak dettó. Az csúszós terep, ha csak a „korábban ilyen nemvót, tehát ez is csak valami tévedés lehet” axióma szerint próbálunk reagálni. Hitetlenkedve és nem értve például, hogy Tata eddigi nyugis, nem sok vizet zavaró lakossága miért ugrott ki hirtelen épp most a fotelből. Erre öngól visszakérdezni tanárbácsisan, hogy hát eddig sem érdekelt, hogy kupi van a szobádban, miért pont most? A válasz egyelőre ennyi : hát… vannak változások.

• Tanulnunk kell a közvita kultúráját. Nagyon. Ennek feltételei az előzőek. De ez olyan folyamatok eredménye, melyek egy része már szinte a közoktatásnál kezdődnik, tehát nem tud egyik pillanatról a másikra megtörténni. Addig létező jelenség lesz a magukat eszköztelennek érző emberek reakciója, ami itt épp a fújólás és kitapsolás volt. Nekem sem tetszik, de megértem.

• Tanulnunk kell a manipulációt észrevenni kicsiben és nagyban egyaránt. Na meg azt is, ha pont nem manipulációról van szó (lsd. konteó-veszély). Kicsiben a párbeszédekben, nagyban pedig folyamatokban. (Nem biztos, hogy így van, de például játszunk el a gondolattal: lehet-e stratégia a valós helyett először egy túltervezett projekt bemutatása, ezzel az indulati energiák korai kifárasztása, az ingerküszöb tágítása. Mely után egy feleakkora , de ugyanúgy oda nem illő épületnek való ellenállás már nem fogja megérni a fáradságot, legalábbis már nem ekkora tömegeknek. Ugyanakkor az olyan eszmefuttatásokat is kezeljük óvatosan, hogy polgármesterünk ágyába feltétlenül aktatáskát vagy lófejet tettek.)

• Fel kell ismerni és – ha átmenetileg is – de alkalmazkodni kell a jelen korunk sajátosságaihoz. Ha kivívtuk magunknak a demokráciát és átcsúsztattuk magunkat a kapitalizmusba, mert egyelőre mindegyik jobb ötletnek tűnik a korábbiakhoz képest, akkor ismerjük fel a lehetőségeit és a korlátait ezeknek. Ha pedig nem tetszik, akkor vegyük a fáradságot és keressünk utakat a finomításhoz. Akár tanuljunk is, újra meg újra. Amíg én „ismerőst” vagy lefizethető embert keresek hogy felépíthessem a beépítésbe már nem férő bunkimat a hátsó kertben, ami „csak” a hátsó szomszédot fogja zavarni, addig ne lepődjek túl nagyot azon, hogy más meg lehet, hogy hasonlóan gondolkodik, csak nagyban. És ha van kedvem, megkezdhetem a magam szintjén ezt a változást. Egy olyan egyszerű gondolatkísérlettel például, hogy mi lenne, ha én lennék a szomszédom.

 Ha neadjisten egy helyi népszavazás azt az eredményt hozza, hogy az emberek többségének nem okoz gondot egy számomra viszont egyértelmű értékrombolás, akkor tudjam azt, hogy ezt egyrészt a demokrácia tette lehetővé, másrészt – ha van kedvem és energiám – elkezdhetek dolgozni egy természeti és örökségvédelmi értékekre érzékenyebb társadalom felépítésén. Akkor is ha az én életem csak pár kicsike építőkockára elegendő.

Szabina