IgNobel-díj és Fermi paradoxon (avagy Trump, a földönkívüliek és a jóga)
Donald Trump életrajza kapcsán jutottam el az idei IgNobel-díjakhoz. Ha esetleg nem hallottál volna még az IgNobel díjazásról: olyan kutatások, felfedezések, amik nagymértékben feleslegesek és szórakoztatóak egyszerre. A férfiak jobb és bal heréje közti hőmérséklet-különbség alakulása pucér és felöltözött állapotban című, anatómia kategóriában győztes kutatástól kezdve annak bizonyításáig, hogy a fagyasztott emberi ürülékből nem készíthető jól működő kés (anyagtudomány kategória) mindenféle egyéb tudományterület is megszüli évente a díjazottjait. (Trump egyébként számos más politikussal együtt az Orvosi ismeretterjesztési IgNobel-díjat kapta annak felfedezéséért, hogy „a politikusok hatékonyabb befolyással vannak azokra a döntésekre, amelyekben az emberek élete-halála a tét, mint az orvosok”. Aligha vitatható…)
És mivel ez a magyar egészségügyben a napokban tett kalandozásaim között történt, úgy alakult, hogy sikerült megválaszolnom saját magam számára Fermi paradoxonát. (Enrico Fermi fizikus 1950-es dilemmája, miszerint ha van rajtunk kívül fejlett civilizáció a Tejútrendszerben, miért nem találtunk még rá semmilyen elfogadható bizonyítékot, rádiójelek stb.?)
Elnézve akár Trump-ot, mint jelenséget vagy a bolygónk ökológiai állapotát, vagy a világpolitika mindenkori teljesítményét, vele a világgazdaság és a Föld legtöbb országnak egészségügyi helyzetét, valószínűleg egy fejlettebb civilizáció szemében mi, emberiség, az univerzum IgNobel díjasai lehetünk:
szórakoztatóak, és egyben további megfigyelés szempontjából feleslegesek.
UI.:
Tomi mondja, hogy írjak valami pozitívat a végére. Valami bizakodót.
Oké.
Szerintem van egy specialitásunk. Az ember megáldatott a humorral. A humor az intelligencia jele. De csak akkor, ha képesek vagyunk magunkra is alkalmazni. Ha élünk vele, az azt jelenti, nem vesszük magunkat túl komolyan. Ami pedig azt jelenti, hogy talán az önös érdekeinket sem. Ami pedig azt is jelentheti, hogy hosszú távon talán hajlandóak leszünk együttműködni, globálisan, egyetlen élő organizmusként kezelni a Földet és annak teljes élővilágát, magunkat és a tevékenységünket is beleértve. Úgy működni együtt, mint egy egészséges élő szervezet. Nem pedig mint egy autoimmun folyamatokkal terhelt beteg test. Más esélyünk nincsen. Idebökném a jógát, ha már ezzel foglalkozom, ugyanis nem másra tanít, mint erre: úgy kapcsolódni egymáshoz és a világhoz, mintha ezek nem különálló entitások lennének, hanem sokkal inkább az én meghosszabbított testrészeim.
Szabina