Ezt az írást egy pár hete posztolt a The Economist pszichológiai témájú cikke ihlette, amiben a „nem gondolkodás” vagyis inkább a „gondolatnélküliség” állapotában rejlő lehetőségeket feszegette az író. A lényeg nagyjából az volt, hogy az elmének a tudatosan ürített állapota miként segít jó és azonnali döntéseket meghozni akár a gondolat, akár a cselekvés szintjén.
Jógaoktatóként rögtön rá lehetne vágni, hogy na ugye! Jóga, meditáció, üresítés! Na ugye!
És persze ez így is van, de most pont nem a meditáció, az elme lecsendesítésének előnyeinek százas listáját akarom leírni, amit már amúgy is ezerszer leírtak mások, hanem inkább csak felhívni a figyelmet ennek a témának egy olyan aspektusára, amit a fenti cikk is kiemel, vagyis, hogy önmagában az “üres fej” miért is nem elég. És miért kívánatos a spirituális utat választók külső és belső élete, külső és belső tudása közötti összhang, egyensúly.
A spirituális célokat is megfogalmazó emberek nagyobbik százaléka kényszerül az élet fenntartásában, a gazdasági körforgásban és egyebekben is részt venni itt a Földön. Alapvetés, hogy a fizikai lét biztosítása, az életünk gyakorlati megvalósítása, a fizikai világunk megértése miatt szükségszerű az aktív kereső-kutató belső élet mellett némi akadémikus tudásra is szert tennünk. Sokszor látni egyensúlytalanságot a spiritualitással foglalkozók körében ebben a tekintetben. Elég csak valamelyik ezo tv-csatornát bekapcsolni, vagy a facebookon a megfelelő témakörök köré szerveződött csoportokban körülnézni, ha a szélsőségeket akarjuk látni. Persze ha ilyenről esik szó, jellemzően senki nem ismer magára, mert a külvilággal kapcsolatos tudás hiányának pont az a sajátossága, hogy jelentősen csökkenti az önreflexió képességét is. Ez ellentmondásnak tűnhet pont a jóga szemszögéből nézve, de egyszerűen arról van szó, hogy a téves vagy kevés külső tudás lehetetlenné teszi, hogy megértsük, milyen folyamatok zajlanak a világban (történelem, politika, gazdaság, környezet, technológia, tudomány), és emiatt a saját helyünket, helyzetünket, állapotunkat is tévesen értékeljük benne, tévesek lesznek a következtetéseink és az előrejelzéseink. Így pedig pl. az összeesküvés elméletektől is könnyen el lehet jutni a pszichózisig, nem csak fordítva.
A fenti cikkben leírják, hogy az üres elme megteremti a környezetet az épp aktuálisan megoldást jelentő megfelelő akciónak, ugyanakkor az előzetes tudás, információ (a tudatunkban vagy akár a testben is pl. fizikai gyakorlás által) szükséges ahhoz, hogy abban az üres pillanatban egy megfelelő szintézise álljon össze a korábbi tapasztalatoknak. Vagyis ilyenkor is részben hozott anyagból dolgozunk. Így is bőven van helye a spirituális kérdések feszegetésének, hiszen a megoldás ilyenkor sokszor egy új, a korábbi tapasztalatainkban és tudásunkban nem létező információval érkezik. Gondoljunk csak híres tudósok, feltalálók saját elmondásaira a nagy áttöréseik pillanatával kapcsolatosan. De náluk is rengeteg előzetes információgyűjtés, kísérletezés, gondolkodás, számítás előzi meg ezt a pillanatot. Aztán egy olyan helyzetben érkezik a megoldás, ami már abszolút az erőlködési folyamaton kívül esik, az elme egy kikönnyített állapotában (lásd. fürdőkád, séta egy baráttal stb.) De talán mindenkinek van saját tapasztalata is ilyen téren. Pl. egy jól kivédett közlekedési helyzet, ahol tudatos gondolkodásra biztos nem volt idő, vagy egy jó intuíció alapján hozott üzleti döntés. De az is ilyen, amikor hosszasan dolgozunk egy ügyön, terven, és egyszer csak elkezdenek megjelenni az életünkbe – látszólag a semmiből – az azt támogató események, személyek, lehetőségek.
Azt gondolom, hogy az ilyenkor érkező megoldásnak egyrészt összetevője a korábban az adott dologba befektetett energia (kutatás, információgyűjtés, számítások, fizikai gyakorlás, alkotási próbálkozások, egy másik ember megértésébe fektetett energia stb.), a másik része egy „valahonnan leszedett” információ, ami beteszi az utolsó alkatrészt a gépezetbe vagy új értelmet nyer egy korábbi elképzelés, esetleg korábban tanult dolgok halmazába váratlanul összefüggést látunk, és megszületik egy elmélet, egy találmány, képlet, zenemű, megoldunk végre egy élethelyzetet vagy csak rúgunk egy gólt.
Azt is tapasztalatból tudjuk, hogy erőlködés közben szinte sosem történik ilyesmi. Sokkal inkább valamilyen relaxált állapot, vagy ha vészhelyzet van, akkor annak az a stádiuma, amikor már nincs idő átgondolni a következő lépést, vagy aggodalmaskodni, mégis jó döntést hozunk. A mentális feszültség beszűkíti a tudatot. Az érzelmi ugyanígy.
Az ilyen elmeállapot gyakorisága növelhető speciális gyakorlással. (Meditáció, relaxáció, koncentráció, harcművészetek vagy akár a modern pszichológia technikái, imádság stb.) Ez sok időt, és befelé irányuló figyelmet, munkát igényel. Ugyanakkor nem szabad a befelé irányuló munkát a külső világunkhoz képest ellentétes irányba mutató vektorként kezelni. A világban már rendelkezésre álló tudás, adatok, tudományos tények, történelmi, gazdasági, kozmológiai ismeretek megszerzésére való törekvés nem áldozható fel a befelé fordulás oltárán, már csak azért sem, mert a kettő valójában nincs igazán külön. És főleg nem azon az áron, hogy ez a tudáshiány később a képzelődéseink táptalaja legyen.
A képzelődés veszélye, hogy a világgal való kapcsolatunk zavarossá válik, félreértelmezünk történéseket, és ha oktatóként, gyógyítóként dolgozik valaki, a legjobb szándék ellenére is magával ránthatja az ismeretekkel esetleg szintén korlátozott mértékben rendelkező gyakorlót vagy beteget ebbe a zűrzavarba. Még veszélyesebbek a féltudományos megnyilatkozások. Például voltam már olyan foglalkozáson, ahol az aktuális rossz közérzetünket a Föld napokban történő mágneses pólusváltásával magyarázták. És ha épp munka után hullafáradtan elvonszoltam magam jógára, és amúgy is örömmel hallom, hogy ma kivételesen végre nem én vagyok az oka a rossz közérzetemnek, hanem valami tőlem független kozmológiai esemény, miért ne hinném el – főleg ha soha nem olvastam ilyesmiről- , amikor elhangzik egy ilyen létező tudományos fogalmakat is tartalmazó mondat. A legveszélyesebb, amikor az okfejtés 90%-a tudományosan megalapozott és csak 10 % a csúsztatás (vagy nevezzük az előadó/oktató/gyógyító saját intuitív 10%-ának), hiszen akkor igen könnyen beazonosítjuk hitelesként az elhangzottakat.
A spirituális élet egyik lehetséges sajátja, hogy a tudománnyal jelenleg nehezen (bár egyre inkább) magyarázható jelenségek is gyakrabban megjelennek benne: pl. megérzések, bizonyos erők észlelése vagy gerjesztésének képessége, a gyógyítás, öngyógyítás képessége. Ugyanakkor, ha ezeket a tapasztalatokat – ahelyett, hogy szimplán tapasztalatnak elfogadnánk, megfigyelői szemmel – erőszakosan beágyazzuk egy általunk kreált féltudományos világképbe, ahol akár agyszülemény jellegű értékrendszerek is előállhatnak, amiben pl. gonosz erők- segítő erők, jó szellemek- rossz szellemek között kell örökké lavíroznod. Még Patandzsali is azt mondja a szútrákban, hogy az „okkult” képességeket és észleléseket használhatja a spirituális beállítottságú törekvő motivációként az útján, mert feltárja a világ sokrétűségét, de leginkább figyelmen kívül kell őket hagyni, mert gyakran eltereli a figyelmet az útról, nem kívánatos irányokba. Nagyfokú bölcsesség szükséges ahhoz, hogy ezen a ponton megőrizve realitás érzékét, ne őrüljön meg az ember
Eleve részben problémásnak tartom a túlzottan antropomorf, fekete-fehér jellegű világnézet változatokat, mert ha csak a modern fizika eredményeit nézzük, sok helyen már nem lehetséges emberi gondolkodásra szabni a legújabb kutatási, vizsgálati eredményeket, főleg azokon a szakterületeken, ahol pl. kifejezetten a világunk működésének alapjai vannak fókuszban.
Azt gondolom, ha a képzelgések által nem akarunk hülyékké válni a spirituális törekvéseink és tanulmányaink közben, legjobb folyamatosan tanulni, gyakorolni, és egyszerűen csak figyelni és tapasztalni azt, ami történik a gyakorlás által (ha van elérhető mester a közelben ő esetleg segíthet is helyesen értelmezni bizonyos jelenségeket), és mindeközben megtanulni mindent, ami megtanulható a fizikai világról. Olyan hiteles forrásokból, amik elérhetők számunkra. Így nagy eséllyel megmarad a külső és belső világunk között az egyensúly.