Boldog Újévet, kedves Olvasóm! Neked még megvan a december végi lazulásból kinyert január eleji energiatartalékod? Arról az erőről beszélek, ami elindítja a fantáziádat egy jobb életről, azzal a határozott érzéssel, hogy lesz is erőd végigvinni a vágyott, az évek során az elodázásban kumulálódott megvalósítatlan változásokat. Te is tettre készen indulsz neki év elején megigazítani az életed? És aztán… A résztvevők nagy részével együtt Te is idővel kiszállsz a kezdetben zsúfolt, nagy fogadalom-ringből?
Ha esetleg így van, belegondoltál, mégis vajon mi történik azokban a hetekben, mi történik benned, bennünk, amikor az edzőtermek látogatottsága is visszaesik, amikor újra a croissant lesz a tízórai, megint kicsúsznak ugyanazok a mondatok a szánkon a családi veszekedések alkalmával, bekerül a cigi a kosárba, nem mondunk nemet időrabló tevékenységekre, nem fekszünk le időben és halogatni kezdünk dolgokat, elodázni fontos döntéseket?
Ha érintettnek érzed magad ebben a témában, ráadásul január elsejétől függetlenül is általában a megvalósulatlan elhatározásaiddal, kitűzött céljaiddal szembesülsz, és szeretnél végre egy másfajta, pozitív tapasztalatot is begyűjteni ezzel kapcsolatban, akkor javaslom elolvasásra ezt a tízperces olvasnivalót, hátha később ennek többszörösét nyered vissza időben. Igyekszem néhány szempontot, lehetséges stratégiát mutatni, ami segítségével talán nem kell többet minden január elsején vagy egyéb nevezetes időpontokban fölírni újra és újra ugyanazokat célokat.
A nulladik lépés
Az elsikkadt újévi fogadalmakkal kapcsolatban megnevezhető okok száma – személyiségünktől, élettörténetünktől, körülményeinktől függően – szinte végtelen. De tapasztalatom szerint minden ok és magyarázat egy eredőre vissza: annak az intim kapcsolatnak a hiányára, amit ideális esetben saját magunkkal tartunk fönt, és amit nevezzünk önismeretnek. Hézagos önismerettel igencsak nehéz a valódi, a legoriginálisabb belső igényeinket egyáltalán felismerni, és ezekkel összhangban lévő célokat kitűzni. Majd mindehhez olyan kereteket és megvalósítási utakat kiépíteni, ami összhangban van a képességeinkkel és aktuális lehetőségeinkkel. Pedig ez lenne a tartós változás előfeltétele. A pontos önismeret, beazonosíthatóvá és jól megfogalmazhatóvá teszi a vágyainkat, a jól megfogalmazott vágy pedig pontosan meghatározott célokat tesz lehetővé.
Az önismeret gyakorlása pont úgy kezdődik, mint mások megismerése: kérdezéssel, odafigyeléssel, őszinte válaszadással. Csak mindezt nem kifelé, hanem befelé irányítva tesszük. Legyen szó fogyásról, egy rossz szokás vagy viselkedés megváltoztatásáról, az őszinte kérdezz-feleleknek mindig az a lényege, hogy a tüneti kezelés helyett vagy mellett megvilágítson olyan mögöttes okokat, vágyakat, amikkel valójában foglalkoznunk kell. A legelőször, a felszínen beazonosított vágy sokszor becsapós, mert belegondolni egy magas presztízsű pozíció, egy értékes tárgy vagy sok-sok ember elismerésének megszerzésébe igenis kelthet jó érzéseket, de közel sem biztos, hogy a valós motiváció ezen a szinten keresendő. Talán egyik vágy egy másik vágy tünete (pl. az elismerésre ácsingózás lehet az önbizalomhiány tünete, az önbizalomhiány pedig tulajdonképpen önmagunk elismerésének a vágya) , így a kielégítése nem is biztos, hogy tartós elégesettséget hoz. Ha például az elhízás és ezzel együtt a fogyás vágya egy tünet- márpedig súlyos betegségek kivételével mindig tünet -, akkor ilyen és hasonló kérdésekkel bombázhatjuk magunkat, mint „miért eszem többet, mint kéne? Valóban éhes vagyok? Esetleg unatkozom? Csak most unatkozom, vagy általában unom az életem? Olyan tevékenységeket vagy munkát végzek, olyan társaságban vagy partnerkapcsolatban vagyok, olyan életet élek, amiben a lelkem éhezik? Mire éhezik? Milyen űrt akarok kitömni kajával? Az érzelmi feszültség levezetésére használom az étkezés aktusát? Van megoldásom az engem ért stresszek kezelésére? Vagy a folyamatos kimerültséget akarom étellel helyreállítani? Miért élek úgy, hogy állandó fáradtsággal kelljen küzdenem? És így tovább. Ha vesszük a fáradtságot és megfigyeljük magunkat a túlevés vagy bármilyen más rossz szokás, pótcselekvés végzése közben, előbb-utóbb megérkeznek a válaszok. Van, hogy „csöndben” kell lennünk és figyelni az aktuális káros szokást épp aktiválni készülő érzést, érzelmet. Tegyél kísérletet minden ilyen alkalommal arra, hogy külső szemlélőként figyeled magad, úgy, mintha ez a dolog épp valaki más problémája lenne. Ez a figyelemenergia nem spórolható meg. Ez a nulladik lépés. Könnyű, mint a biciklizés, de a technikát először itt is ki kell gyakorolni, szokásunkká kell tenni.
Az üzemanyag
A kérdések-válaszok folyamatán és önmagunk szakadatlan megfigyelésén keresztül tehát megérkezünk azokhoz az elsődleges belső igényekhez, amikhez aztán hozzárendelhetjük azokat a céljainkat, amik megvalósításához már lesz is esélyünk kitartónak maradni, mert valami lényegi dolgot érintenek. Ehhez a lépéshez ne szégyelljünk akár „szakembert” segítségül hívni, ha úgy érezzük támogatásra van szükségünk a folyamatban. Amikor már nagyon bele vagyunk gabalyodva önmagunkba, nem árt, ha valaki kívülről ránéz a „térképünkre”.
A kitartást a motiváció adja, ami mindig érzelmi természetű energia és mindig pozitív, tehát sosem félelem, megfelelni akarás, frusztráció vagy menekülés. (Ha például nem a képességeim kiteljesítése miatt túlórázom, hanem a kirúgástól való félelmem miatt, vagy mindenféle válogatott rémisztő jövőkép miatt bennmaradok egy megbetegítő kapcsolatban.) Olyan lelkesedést kell meglelni magunkban, ami kitartóan a cél felé mutat, csapongás nélkül. Figyeld ezeket az érzéseket, mint jelzőfényeket minden céloddal kapcsolatban. Az pozitív érzelem adja meg a mindenkori üzemanyagot a cselekvéshez.
Meg lehet támogatni a motivációt élő példákkal is, olyan élettörténetek olvasásával, ami mind azzal szembesít, hogy nem feltétlenül vagy kárhoztatva lehetetlen küldetésre.
Tervezés
Ettől a szótól valamiért sokaknak feláll a szőr a hátán, talán mert ellenállással viszonyulunk egy olyan fogalomhoz, ami szorosan összefüggésbe hozható az idővel, a türelemmel, a nem azonnalisággal. Egy terv grafikonjának mindig van időtengelye, ahol szembesülni kell bizonyos eredmények idő- és erőforrás igényével.
Másrészt sokszor szeretünk a spontaneitásunk hangsúlyozásával kibújni ez a feladat alól, várva, hogy majd a dolgok és lépések maguktól elénk jönnek valahogy. Mert ugye „olyan még nem volt, hogy valahogy ne lett volna”. Pedig strukturálatlan elképzelések csak strukturálatlan életet tudnak teremteni. A tervezés viszont mindig kifizetődik, mert maga a tervezés folyamata során fejben már egyszer meg is valósítottuk, amit akartunk. Onnantól már „csak” át kell ültetni a valóságba. Teljesen egyéni, kinek milyen módszer működik, milyen részletezettséggel. Talán le kell írnod, talán a fejedben tartod az útvonaltervet, talán külső segítséget veszel igénybe.
A megváltó cselekvés
És elérkeztünk egy kulcsszóhoz: cselekvés. Ugyanis rengetegszer látok embereket komoly tehetséggel, egész tűrhetően körvonalazott vágyakkal, de semmi hajlandósággal a tettek mezejére lépni. Tettekre váltani az elgondolásokat könnyű is és nehéz is. De enélkül minden csak egy valószínűség marad, sportnyelven szólva az elméleti gólokat sehol nem számolják.
Cselekedni nehéz azért, mert energiabefektetést igényel végrehajthatóvá tenni a célhoz vezető lépéseket, ehhez megfelelő tudást, társakat, információt gyűjteni, és aztán konkrétan meg is tenni az első lépéseket.
Könnyű, mert ha már megvan, mit és hogyan kell cselekedni, akkor már csak csinálni kell. Például a szokásvilágunk esetében – ami úgy működik, mint földúton kitaposott nyomvályú, amibe ha nem akarok, akkor is belecsúszom – a csinálás azt jelenti, hogy elkezdek tudatosan, az általam elképzelt nyomvonalon utakat vájni, majd azokat mélyíteni. Vagyis új szokásokat meghatározni és azokat ismételni. Ezzel előbb-utóbb a már saját magunk számára is elviselhetetlen személyiségjegyeinktől is megválhatunk. Az emberi működésnek ezt az jellemzőjét érdemes kihasználni. Ez nem egyik szokásból a másikba való átcsúszást jelenti, hanem annak a képességnek a kifejlesztését, hogy bármikor változhatok, és változtathatok.
Nehéz, mert amint tetté formálunk egy addig masszaként, vágyak-gondolatok sokaságaként a fejünkben tanyázó lehetőséghalmazt, azzal azonnal leszűkítjük a lehetőségeket egyetlen irányra, és minden más irányt és lehetőséget el kell engedni. Bűntudat nélkül.
Könnyű, mert az egyik feladat elvégzése olyan elégedettséget és energiatöbbletet ad, ami elegendő a következő lépéshez, ami ismét pozitív energiamérleget biztosít. Ráadásul minél több cselekvési energiát teszel a rendszerbe, annál gyorsabban jelennek meg az újabb lehetőségek és gyorsító tényezők, „véletlen” egybeesések.
Ahhoz, hogy ezen a folyamaton végig tudjunk menni, vagyis nekiálljunk tenni és végig is csinálni dolgokat, önfegyelemre van szükség. Ami az én definícióm szerint az eltérítő érzelmek és gondolatok ellenére is az elhatározott cselekvéshez való folyamatos visszatérés. Ami egyenlő a koncentráció fejlesztésével is. A koncentráció energiát ad.
Az a bizonyos komfortzóna
Ha a komfortzónáról van szó, többségünk tudja, miről is beszélünk. A komfortzóna lehet mind fizikai, mind szellemi, mind érzelmi természetű. A határát meghatározhatják fizikai igényeink, a testi vagy szellemi energiabefektetésre való hajlandóságunk, félelmeink. Szinte alapvetés, hogy komfortzónán belül csak olyan dolgokkal fogunk találkozni ami eddig is volt, mert ugyanabban a kertben mászkálunk föl alá, nem megyünk önszántunkból a kerítésen túlra a vélt vagy valós kockázatok miatt. A vágyott, jelenleg nem elérhető dolgok- legyenek azok anyagiak vagy spirituálisak- mindig a komfortzónán kívül kezdődnek.
A komfortzóna tágítására az egyetlen recept megint csak a cselekvés. Tévedés, hogy csak úgy lehet bármit megtenni, ha előbb megszünteted a vele kapcsolatos félelmeidet. Úgy is lehet, hogy félsz, vagy nincs kedved hozzá, és ennek ellenére mégis csinálod a dolgod, tudomásul véve a negatív érzés jelenlétét. Sokszor maga a cselekvés véghezvitele hozza meg az akadályozó érzelem feloldását, közben vagy utólag. Félhetsz egy vadonatúj helyzetben vagy szerepkörben kipróbálni magad az esetleges kudarcok miatt, vagy elmondani a véleményed, de akkor is megléped. Egyszerűen meg kell tanulni az érzelmeinket úgy elfogadni és hagyni jelen lenni, hogy a tulajdonosai maradhassunk, ne pedig a rabszolgái, és ne akadályozzon azokban cselekvésekben, amiről tudjuk, hogy (saját magunkért) meg kell tennünk. Ez egy tréning, csinálod, és egyre jobban megy. Rengeteg segítő módszert nyújthatnak ehhez akár a jóga bizonyos technikái vagy önfejlesztő tréningek, és a modern pszichológiának is van erre széles eszköztára. Persze be lehet rendezkedni a biztonsági játékos szerepébe is, de annak meg az a kockázata, hogy a halálos ágyamig hurcolom magammal lényem kipróbálatlan, kiteljesítetlen részeit, az ezzel járó lelkiismeretfurdalást, és felelősségvállalás elmulasztását.
Kell a hit?
Az attól függ, mit értünk a hit fogalma alatt. Ha azt a fajta megelőlegezett bizalmat jelenti saját magunk és az élet számára, ami egyrészt lehetővé teszi, hogy el tudjuk képzelni megvalósulni a vágyott célunkat, másrészt eljuttat a cselekvés stádiumába, akkor igen, szükség van rá. A biztos hit az egész utat könnyebbé teszi, mert gyorsabban állsz fel átmeneti akadályok, kudarcok után.
Fontos, hogy ha tanácstalan vagy tudj segítséget kérni olyantól, aki az aktuális lépésben járatos és hiteles számodra. Ha már az önismeretnél, célmeghatározásnál elakadsz, keress pszichológust, vagy olyan foglalkozást (jóga, önismereti csoportok), ahol ehhez támpontokat, módszereket kapsz. Ha a tervezéssel állsz hadilábon, keress életvezetési tanácsadót. Ha fogyni akarsz, de sem időd vagy energiád számolgatni kalóriákat és makrotápanyagokat, keress egy táplálkozási tanácsadót vagy válassz olyan menüszolgáltatót, aki ezt megteszi helyetted. Ha jobb formájú testet szeretnél, de fogalmad sincs, mi a korodnak és egészségi állapotodnak megfelelő mozgásforma, keress személyi edzőt, stb. Lehetetlenség minden területen szakértőnek lenni, de szerencsére az emberiség specializálódós fajta, így aztán tudunk egymáson segíteni.
Ahhoz tehát, hogy hogy olyan változásokat hívjunk be az életünkbe, amik kifejezetten az értelmes és örömteli élet érzetét keltik bennünk, célszerű olyan fogalmakat beintegrálni az életünkbe és kigyakorolni, mint például az önismeret, célkitűzés, tervezés, cselekvés. Nem szükséges jeles naptári napokra várni, a legjobb időpont a felülvizsgálatra és megújulásra mindig a most. Sőt, tovább megyek, legyen a napi rítusod része annak az ellenőrzése, hogy még mindig azon az úton vagy-e, amin a legbelső lényed haladni szándékozik.
Te, aki eljutottál a cikk végére, már ennek az ablaknak a bezárása után megteheted az első lépést ezen az úton. Ha ebben a pillanatban pontosan tudod, minek kell lennie a következő lépésednek egy fontos vágyad megvalósítása felé, írd le egy papírra most. Ha nem tudod, akkor azt írd le, mi vagy ki az a forrás, akihez fordulhatsz, hogy az első lépéssel tisztába kerülj!
Ez az írás az érdemi változásokhoz vezető utak hatalmas témájának egy első rétege. Fogok még az itt megemlített dolgokról részletesebben is írni. Írd meg kommentben, hogy melyik az a rész, amiről szívesen olvasnál többet!
Szeretettel: Szabina