Mindmeghalunk jóga – II. rész
„Elsősorban emberek vagyunk, másodsorban egy ország polgárai.” (Buda Péter biztonságpolitikai elemző)
Meglepően jó és számomra kevésbé ismert interjúalanyok kerülnek elő Friderikusz új Youtube-os podcast sorozatában. Aki egy kicsit is foglalkozik a világ (azaz saját és gyermekei, egyéb szerettei) sorsával, azon belül is a klímahelyzet, a világpolitika és az emberiség fizikai és mentális állapotának jövőjével, annak érdemes belehallgatnia egy-egy epizódba.
Múltkor például Rab Árpád jövőkutató volt jelen interjúalanyként (https://www.youtube.com/watch?v=q2jg2e1I-6g&t=1689s ), aki bár kissé technokrata szellemmel, de elég éleslátással és komplex gondolkodásra való képességgel tekint a jövőre. Új és egyébként meglehetősen kényelmetlen nézőpontokba lökve a tisztelt hallgatót.
Hasonló élmény a Buda Péter biztonságpolitikai elemzővel folytatott beszélgetés is (https://www.youtube.com/watch?v=8hvjwt5tKvU&t=4919s ), és még a Csányi Vilmossal készítettet emelném ki.
Mondanám, hogy ijedőseknek és a valósággal nem szívesen szembenézőknek nem ajánlom a hasonló témájú jövőbetekintéseket, de sajnos az van, hogy az a valóság, amelyről ezek szólnak, már itt ég a talpunk alatt, visszafordíthatatlanul. Inkább csak a várható időpont tekintetébe különböznek az ezzel foglalkozó intézetek jelentései. A nem tudomásulvétel pedig csak a felkészülés esélyeit rontja. És itt nem feltételezett, bonyolult és misztikus összeesküvéselméletektől van szó, szimplán csak adatokból levont kínos következtetésekről. (Bár azt hiszem a konteós tábor pont ugyanezt szokta írni saját következtetéseiről, na ezt hagyjuk is ennyiben. )
Ezek alapján bolygónk és az emberiség kilátásaival kapcsolatosan mindenféle pozitív gondolkodással vagy egyéni stratégiagyártással történő maszatolás csak időhúzás és önbecsapás. (Az például, hogy majd kiköltözünk egy tanyára önellátóvá válni, vagy egy bunkerbe konzervekkel, ezzel megúszva egy szigetként a gazdasági és társadalmi összeomlást, teljes illúzió mondjuk egy közép-európai környezetben). A pozitív gondolkodási hajlamainkat a jelenlegi kilátásaink esetében legfeljebb megoldáscentrikussággá transzformálhatjuk, de többé nem egyéni, hanem kollektív módon.
Ha elveszünk az itthoni közéleti vitákban, nem vesszük észre a globális folyamatokat, és az egész világ egyelőre afelé tart, hogy önmagukba zárt politikai vezetők bénázzák el a Föld jövőjét – mondja Buda Péter. A vele készült beszélgetésben szó van többek között a klímakatasztrófa elkerülhetetlenségéről, arról, hogy -az önnyugtató elképzeléseink ellenére – ez nem egy lineáris folyamat, hanem hirtelen összeomlás lesz, amire készülni szükséges. Fizikailag is és mentálisan is. Továbbá szó esik világpolitikai pengeélen táncolásról, gyorsan pusztító hibrid hadviselésről, népesség növekedésről és arról az óriási tehetetlenségi együtthatóról, amivel a jelenlegi thermo-indusztriális civilizációnk rendelkezik, mely gyakorlatilag kiégeti a Föld erőforrásait. Többször kitér arra is, hogy az emberi faj, mintha kollektív gondolkodásra képtelen lenne. Ezzel lényegi pontra tapint, mert az emberiség történelmében a legnagyobb anyagi és pszichológiai károk épp ebből származtak mindig is.
Ezzel párhuzamosan az emberi lényt jellemzi valamiféle vak ellentmondásosság. Például a globalizációt mostanra szitokszóvá alakítottuk a fejünkben, miközben minden egyes nap élvezzük az előnyeit (lásd internet, élelmiszerválaszték, műszaki cikkek, ruházkodás stb.). Mindezt megfejelve azt gondoljuk, hogy az ezzel járó kármentést és felelősséget, tehát a kollektív megoldásban gondolkodást, valaki másnak kéne vállalnia (másik ország, nagyhatalmak, iparmágnások, politikusok, tudomány képviselői stb.). Ez teljes irracionalitás, aminek oka feltehetően az, hogy egyoldalúan, túl szűken tájékozódunk és túl sokat alapozunk a hitünkre, a valóság helyett.
Hisszük például, hogy a világ túlvégén történő események hatókörén túl vagyunk. Ha ez igaz lenne, nem lenne például Svájc termőtalajában mikroműanyag. Csak hát van. A légáramlatok szállítják ennek a környezeti tisztasági lázban élő nemzetnek.
Az emberiség nagy problémája, hogy túl kevés dologgal azonosulunk túl szélsőségesen, ráadásul kényszeresen. Legyen ez akár vallási vagy politikai nézet, nemzeti öntudat, a saját háztartásom érdekei, én és a szeretteim kényelmi szempontjai. Nem arról van szó, hogy ne legyenek nézeteink, nézőpontjaink, prioritásaink vagy valamiféle értékrendünk, amivel elhelyezkedhetünk pszichésen a világban. A gond az, ha ezekhez önkorlátozás nélkül, ragaszkodással és megmásíthatatlansággal viszonyulunk. Az önkorlátozás hiányának egyik véghozadéka a háború és ezzel az emberélet feláldozása a földi javak oltárán. Ami egy nonszensz, ha az ember ténylegesen humánusan képes tekinteni erre az egészre. Rab Árpád azt mondja, a jövő társadalma egy önszabályozó, önkéntesen önkorlátozó társadalom kéne hogy legyen.
Fontos, hogy emellett tudatában legyünk a saját mentális sebezhetőségünknek is. Túl sokszor figyelmen kívül hagyjuk az ember mentális állapotának instabilitását. Azt feltételezzük, hogy mi vagy a szomszédunk azonos döntéseket hozunk pánikhelyzetben is, mint egy átlagos hétköznapon. Pedig nézzünk csak vissza az elmúlt másfél évre, melynek eseményei még közelébe se érnek egy valós, globális katasztrófának. Az alábbi mondat ezt jól példázza, melyet egy boltban hallottam fél füllel: „A fiam nem áll velem szóba, mert beoltattam magam.” Az instabil és szélsőséges, befolyásolható elme elveszíti a kapcsolatát a valósággal. Amikor az válik fontosabbá, hogy nekem igazam legyen, a szeretetkapcsolataim rovására, onnan tudhatom, hogy sürgős dolgom van önmagammal.
Akár az oltás-nem oltás mizéria tekintetében, a szelektív és alapvetően félelemvezérelt, legtöbbször a legkevésbé sem tudatosan választott azonosulás és hitrendszer a jóga problémaköre is. Ugye a jóga a mindent vagy semmit elvet vallja ebben a tekintetben. Azaz, minden én vagyok, semmi nem én vagyok. Ráadásul a kettő együtt igaz. Ramana Maharsi mondja: „…nincsenek „mások”…”. A spirituális értelmezése ennek az, hogy csak az emberi elme és érzékelés korlátoltsága miatt tűnik úgy, hogy te és én vagy akár a Föld élővilága különböző lények vagyunk. Amit veled teszek, egy „mélyebb” szinten magammal teszem. De maradjunk csak egy lehetséges hétköznapi értelmezésnél: legyél empatikus, gyakorold a beleérző képességet, mert az csak egy szerencsés véletlen, hogy most egy lakásban vagy irodában ülsz a szendvicsed fölött, ezt olvasgatod a monitoron és mindeközben ivóvíz folyik a csapodból. A tudatos nézőpontváltogatás képessége az egyetlen, ami megváltást hozhatna nekünk, emberi fajnak. Egy ideális világban bizton számíthatnánk arra, hogy a másik embernek az én életem is fontos, nem csak a sajátja.
Csók: Szabina
Photo by form PxHere