A tudatos teremtésről- tervezés vs spontaneitás
Az őszi haladó kurzus extra témája- ami kis házifeladatok sorával egészíti ki a tanfolyamot- az életünk tudatos teremtése. Ez egy óriási lehetőség, ha az ember megtanulja használni, de azért néhány félreértést jó eloszlatni körülötte:
Bár ez a kifejezés eléggé ezoterikusnak tetszik- és hozzáteszem, valóban, amikor elkezd működni, az ember akár érthetetlen csodákat, nagyszerű véletleneket tapasztalhat meg az életében-, ez valójában egy komoly és kitartó belső munka, ahol újrafókuszáljuk magunkat, új prioritásokat határozunk meg, újrarajzoljuk a világképünket, újraértelmezzük a külső-belső akadályainkat, megújítjuk a szokásvilágunkat, elkezdjük tudatosítani a képességeinket. Magyarul, olyanná kezdünk válni, akihez tartozhat is egy olyan élet, amit szeretnénk magunknak. Enélkül nem nagyon megy. Ha azt várjuk, hogy az eddigi dolgaink ismétlésével egy új életbe jussunk, az ugye nehéz ügy. Sőt, legtöbbször abba a csapdába esünk, mint az egyszeri ember, aki a kertben veszítette el a kulcsát, de a járdán keresi az utcai lámpa alatt, mert ott van fény. Vagyis nem látogatok el önmagamban sötét és gyanús helyekre, ahol a valódi problémák lakoznak, inkább megpróbálom megoldani őket máshol, egy láthatóbb és kényelmesebb terepen, ahol viszont azok nincsenek is. Ezt az őrületet könnyen felismerjük egy másik emberen, ám olykor nem vesszük észre saját magunkon, éppúgy, ahogy a saját szemgolyónkat is nehéz megnézni, ha nincs hozzá valami eszközünk.
A másik a tervezés vs spontaneitás kérdése. A gyakorlatok során használjuk a tervezés eszközét. A tervezésben ugyanakkor több csapda és félreértés is előfordulhat:
Ha belekeverednek önismereti problémák. Mondok egy túlzót: most, negyven éves fejjel szeretném egy év alatt fölfedzeni magamat olimpiai bajnok ökölvívóvá úgy, hogy életemben előtte semmilyen közöm nem volt a sportághoz. Nyilván ennél sokkal kifinomultabban torzítunk saját magunk felé, és persze nem csak „fölfelé”, hanem „lefelé” is, lehúzva saját lehetőségeinket. Ugyanide tartozik, amikor nem is tudjuk megmondani, egyáltalán mitől éreznénk jól magunkat, de még ennél is van tovább: amikor fel sem ismerjük, hogy mit érzünk valójában az életünkkel kapcsolatban, csak valami furcsa zavart. Ilyenkor további „bevezető” gyakorlatokra van szükség.
A tervezés nem azt jelenti, hogy nem adok teret a spontán történéseknek. A tervezés keretei lehetnek viszonylag konkrétak (pl. milyennek szeretném látni magam a szakmámban, esetleg anyagi stabilitás, mindezekhez idő hozzárendelése stb.), ám vonatkozhat belső állapotokra, képességekre, belső vagy kapcsolati minőségekre is. A tervezés folyamata inkább olyan, mint egy egyéni térkép rajzolása, célokkal, útvonalakkal, meglévő és hiányzó erőforrásokkal, felismert külső vagy belső akadályokkal. Ez a térkép viszont nem statikus, hanem sokkal inkább mozgó-dinamikus, akár naponta átrajzolódhat kisebb vagy nagyobb mértékben. Nincs benne olyan szabály sem, hogy muszáj hosszú távra előre tervezni és látni pontosan a végcélt. Ezek inkább csak opciók és az önismerettel illetve az élet alakulásával ezek is változhatnak. A lényeg, hogy rajta tartom a saját életem ütőerén a saját ujjamat. Vagyis tudatosan élek. A tudatosság nem akadálya a spontaneitásnak, az nem egy merev dolog, épp ellenkezőleg: a tudatos észlelésem segít abban, hogy mikor ragaszkodjak elképzelésekhez és mikor engedjem azokat el. Ehhez két dolog elengedhetetlen: az őszinteség magamhoz és a valóság pontos érzékelése.