Nukleáris fúzió – a jövő energiája?
A nukleáris fúzió jó eséllyel pályázik a jövő tiszta és biztonságos energiájának címére. A kérdés, mikor és hogyan, illetve milyen kihívásokkal kell mindehhez megküzdeni.
Erről szól Lex Fridman és Dennis Whyte beszélgetése (Nuclear Fusion and the Future of Energy | Lex Fridman Podcast #353)
A beszélgetés egyben egy kitűnő fúziós gyorstalpaló olyan laikusok számára, akik szeretnének legalább egy kicsit képbe kerülni a nukleáris fúzió alapjaival, működésével, jelenlegi stádiumával és jövőbeni szerepével, gazdasági, geopolitikai és klímavédelmi jelentőségével kapcsolatban.
Az alábbi írás ennek az igen tartalmas, informatív beszélgetésnek az összefoglalója.
Dennis Whyte az MIT (Massachusetts Institute of Technology) magfizikusa és az MIT Plazma és fúziós központjának igazgatója. Harminc éve foglalkozik a fúzió kutatásával, technológiai megvalósításával.
Mi is a nukleáris fúzió?
Tulajdonképpen az univerzum működését alapjaiban meghatározó folyamat, amely az erős kölcsönhatáson vagy erős magerőn alapul (az erő, amely összetartja az atommagot, a természet négy alapvető kölcsönhatásának egyike). Nukleáris fúzió zajlik a csillagokban is, enélkül nem léteznének csillagok, így a mi Napunk sem, és élet sem alakulhatna ki.
A folyamat során, a csillagokéhoz hasonlóan, hidrogén izotópok (vagyis a hidrogénatom bizonyos nehezebb változatai, amely itt a deutérium és a trícium lesz) egyesülnek , amely reakcióból egy héliummag és egy neutron keletkezik, miközben hatalmas mennyiségű energia szabadul fel. Ez a hatalmas energianyereség lesz a fúzió lényege és egyik legfontosabb előnye. Az egyesüléshez, vagyis a fúzióhoz több kritériumnak is teljesülnie kell (ezekről később részletesen is szó lesz), de az egyik legfontosabb az extrém magas hőmérséklet, ami ahhoz szükséges, hogy elég nagy sebességgel és gyakorisággal „csapódjanak” egymáshoz a részecskék és így létrejöhessen a fúziós reakció. Ha nem elég nagy az erő, ami „összenyomja” őket, a reakció nem történik meg, és ez amiatt van, mert az extrém hőmérsékleten a hidrogén pozitív töltésű hidrogénionok formájában van jelen. Az ilyen formán elektromos töltésű részecskék pedig taszítják egymást. Ezt a taszítóerőt „le kell küzdeni”.
A Nap középpontjában 20 millió ℃ van, ám ahhoz, hogy földi körülmények között is elegendő fúziós reakció jöjjön létre, 50-100 millió ℃-ra van szükség.
Az is szükséges, hogy elég közel kerüljenek egymáshoz magok és az erős kölcsönhatás így működésbe léphessen. Ez konkrétan az atommag méretének megfelelő közelség lesz, az erős kölcsönhatás csak ilyen rendkívül kis távolságon érvényesül, ellentétben például a gravitációval.
Az óriási energiát, ami ilyenkor felszabadul az E= m*c2 összefüggés adja, vagyis, hogy a tömegből energia nyerhető. Az egyesülés előtti hidrogén nyugalmi (vagyis kinetikus energia nélküli) tömege nagyobb, mint az egyesülés után létrejövő végterméké (hélium és neutron). Ez a tömeg-különbözet az, ami átalakul kinetikus energiává, és amely energia már felhasználható. A nyugalmi tömeg megváltoztatás a fúzió alapja, ez a kémiai reakciókból nyert energiához képest 10 milliószor nagyobb.
Igazak-e a nukleáris fúzióval kapcsolatos állítások, miszerint olcsó, tiszta, biztonságos, könnyen hozzáférhető, virtuálisan korlátlan energiaforrás üvegházhatású gázok és egyéb szennyeződés kibocsájtása nélkül, minimális radioaktív hulladékkal?
A legkönnyebben megválaszolható rész az olcsóság. Nem, nem olcsó, legalábbis egyelőre, az alkalmazott technológiai feltételek miatt. Gyakorlatilag a Nap belsejében uralkodó körülményeket kell reprodukálni földi környezetben. De maga a végtermék, a működési feltételek biztosításán túl, gyakorlatilag ingyenes és könnyen hozzáférhetővé energiává tehető.
Korlátlan, mivel a hidrogén a legbőségesebben jelen lévő elem az univerzumban.
Tiszta, mivel nem jár szennyező anyag kibocsájtással. A hidrogén nem szennyező, biztonságos gáz, és a hélium, amivé átalakul, szintén.
Biztonságos, mert bár a 100 millió ℃ felé közelítő hőmérséklettel kell dolgoznunk, és hatalmas energiával, az üzemanyag, amely a Naphoz hasonló forró plazma (magáról a plazmáról később) tárolása a környezetétől totálisan elszigetelt térben van. Nyilván semmi földivel nem érintkezhet, még a tároló falával sem, ez az a technológia, ami az egészet nagyon drágává teszi.
Kérdésként az merülhet fel, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha ilyen óriási energia túl hirtelen szabadul fel. Ám ilyen következmény gyakorlatilag nincs: a fúziós reakció fenntartásához eleve nagyon nehéz fenntartani a magas hőmérsékletet. Emelletta forró plazma üzemanyag sűrűsége nagyon alacsony abban az értelemben, hogy mennyi atom van egységnyi légköbméterben. Az MIT–n például 1025 atom per légköbméterrel dolgozunk, ami 100.000-szer kisebb sűrűséget jelent, mint például a levegőé. Tehát óriási hőmérsékletről beszélünk, de nagyon kevés részecskéről. Mérnöki biztonsági tervezés szempontjából pedig ez egy fontos adat, ez mutatja, hogy mennyi energia van eltárolva egységnyi térfogatban.
Az esetlegesen kiszabaduló egységnyi energia azonnal a külvilágban uralkodó szobahőmérséklettel találkozik, ami így szinte azonnal kioltja a fúziós folyamatot, így ez nagyjából a forrásban lévő vízével azonos mértékű energiát fog jelenteni. Ez egyfajta önmagába beépített védelem.
Harmadrészt, a maghasadással ellentétben itt nincs láncreakció, vagyis nem kell számolni ellenőrzés alól kicsúszó folyamatokkal. A fúzió során keletkező hélium egy stabil elem. (A csillagok is azért maradnak stabilak, mert a létrejövő hélium egy nagyon stabil elem, ezt a tulajdonságát a két protonból- két neutronból álló szerkezete adja.)
A biztonsági feltételek tekintetében természetesen figyelembe kell venni az olyan általánosan jellemző kockázatokat, amelyek más kémiai vagy egyéb erőműveknél is jelentkeznek. Eleve egy óriási hőmérsékletű plazmával dolgozunk, másrészt bizonyos mértékű ionizáló sugárzás keletkezik, ez a mi esetünkben annyit jelent, hogy védőruházatot kell hordani a reaktor területén.
Alkalmas tömegpusztító fegyvernek?
Nem igazán. Az energia előállításának ez a speciális technológiája önmagában alkalmatlanná teszi, hogy fegyverként lehessen használni, legalábbis közvetlenül. Túl komplex és munkaigényes a fúzió fenntartása. Legfeljebb közvetetten, más nukleáris fegyverek közbenső katalizátoraként alkalmazható, de ez is túl komplikált.
Ahogyan az emberiség egyre fejlettebb technológiákhoz jutott az energia növelésével, mindig párhuzamosan hozta magával az egyre hatékonyabb fegyverkezés lehetőségét. Ezt a trendet a fúzió inkább megtöri, mint erősíti, a folyamat sajátosságai miatt.
Mi a különbség a fúzió és a maghasadás között?
Bár ugyanazon az alapelven működnek, vagyis az erős kölcsönhatáson, a nyugalmi tömeg megváltoztatásán és az E=m*c2 összefüggésen, de minden épp fordítva történik. A fúzió során egyesülés történik, a maghasadás esetén, ahogy a neve is mutatja, szétválasztás. A fúzióhoz a legkönnyebb és legstabilabb elemek a kiindulási pontok, a maghasadásnál a legnehezebb és leginstabilabbak (pl. urán 235-ös izotóp). Míg a fúzió esetében töltéssel rendelkező részecskéket kell magas hőmérsékleten reakcióra kényszeríteni, a maghasadás során töltés nélküli szubatomikus részecskék fogják akár szobahőmérsékleten beindítani a láncreakciós folyamatokat (a reakció során felszabaduló neutronok fognak újabb reakciókat indukálni).
Amikor például egy atomerőműben az egyenletes energiatermelés a cél, kontroll alatt kell tartani a reakciók számát. Ez azt jelenti, hogy egyszerre csak egy reakció mehet végbe. Ha itt valami okból több reakció is beindul, exponenciális energiakibocsátás történik, ami óriási veszély, és amin egyébként a nukleáris fegyverek is alapulnak.
A fúzió során nincs láncreakció.
A plazma, mint fúziós üzemanyag és egy kis kvantumfizika
A plazma a négy halmazállapot egyike (gáz halmazállapotú anyag további hevítésével jön létre), amiről túl sok szó nem esik az oktatásban, pedig az univerzum látható anyagának 99%-át teszi ki. A mi Napunk is plazma állapotú. Az anyag ebben a halmazállapotban egészen speciális viselkedést mutat: a részecskék képesek információcserére. Ez teszi lehetővé a részecskék fúzióját és ezen keresztül az energiafelszabadulást.
Azt ismerjük, hogy amikor például a jeget elkezdjük melegíteni és abból víz lesz, majd pára, a hőmérséklet emelkedésével egyre intenzívebb részecskemozgás történik, egyre gyakoribb ütközésekkel (ezt egyébként a Brown-mozgás írja le). Ezeknél az ütközéseknél azonban nem történik információcsere a részecskék között (lendület és energia vonatkozásában), mivel elektromos töltés nélküliek. Információcsere csak az elektromos mezőn keresztül lehetséges. Amikor viszont az anyag eléri a plazma állapotot a hevítés során, ami már közel 10.000 ℃-on megtörténik (tehát van tízezer fokos és százmillió fokos hőmérsékletű plazma is), az elektronok különválnak az atommagoktól – ionok és szabad elektronok keletkeznek. Vagyis elektromos töltésűvé válik az anyag.
Viszont még egy feltételnek teljesülnie kell a fúzióhoz, amiről korábban már szó volt: egy atommag méretének megfelelő közelségbe kell kerülnie a magoknak, hogy az erős kölcsönhatás érvényesülni tudjon. Ennek van egy akadálya, méghozzá maga az elektromos töltés, amely taszítja egymástól a részecskéket. Minél nagyobb erővel ütköznek, annál inkább, ezt Coulomb ütközésnek vagy taszításnak hívják. (Ráadásul a hőmérséklet növekedése meglepő módon, a részecskék sebességének növekedésének ellenére, elkezdi csökkenteni az interakciók számát, mivel a nagyobb sebességű ütközés, rövidebb ideig tartó interakciót jelent, és tulajdonképpen „nincs elég idő” az információcserére).
Ami végül áthidalja ezt az akadályt és lehetővé teszi mégis a fúziót, az a kvantumfizika, méghozzá az alagúthatás jelensége. Ez annyit jelent, hogy mivel a részecskéknek hullám természete is van, képesek megfelelő nagyságú energia jelenlétében áthatolni a Coulomb erő okozta akadályon. A magas energiához és hogy kellően nagy számú fúziós reakció jöjjön létre, 100 millió ℃ felé kell közelíteni a hőmérséklettel, ez növeli az ütközések számát és a részecskék közötti interakció valószínűségét.
Tehát összefoglalva: szükségünk van a hidrogén nehéz változataira, ez a deutérium és a trícium lesz. Ezt hevíteni kell olyan mértékig, hogy elérje a plazma állapotot és a részecskék ütközésének a valószínűsége is elég nagy legyen az elegendő mértékű fúzióhoz. A fúzióból a kinyert energia hő formájában érkezik, ezt lehetséges majd mérnöki berendezésekkel tovább konvertálni elektromos energiává.
Milyen feltételeket kell biztosítani földi körülmények között a fúzióhoz?
Az egyik alapvető követelmény tehát a megfelelő hőmérséklet biztosítása.
A következő feltétel, hogy a plazma üzemanyagot kellően hosszú ideig és megfelelő sűrűségben egyben kell tartani a fúzió létrejöttéhez (Lawson kritérium). Ezt energia összetartásnak nevezzük (energy confinement) és jelenleg kétféle technológiát alkalmaznak rá: a tehetetlenségi összetartást (inertial confinement, ICF) és a mágneses összetartást (magnetic confinement MCF). Az ICF-nél nagy sűrűséggel és rövid összetartási idővel dolgozunk, a MCF-nél fordítva: kisebb sűrűséggel, de hosszabb összetartási idővel. Mindkét esetben a 100 millió ℃ körüli hőmérsékletű plazmát teljesen el kell szigetelni a környezetétől, még a tároló kamra falával sem érintkezhet.
Az ICF esetében pár grammnyi deutérim és trícium fagyasztott, szilárd állapotban van egy kapszulában. Ezt a kapszulát többmillió lézersugárral bombázzák, amely optikai energiaként a kapszulában hirtelen (másodperc milliomodnyi töredéke alatt) összenyomja az üzemanyagot, a gyors nyomásváltozás pedig óriási hőmérséklet emelkedést hoz létre az anyagban, elérve a 100 millió fokot és ezzel létrehozva a plazma állapotot. Mivel ez elképesztően gyorsan történik, a fúzió előbb létrejön, minthogy az anyag szétszállna a robbanástól. Tehát itt a nagy sűrűség és rövid összetartási idő teljesíti a Lawson-kritériumot. Továbbá nincs hőcsere a környezettel (a lézer nem fűt közvetlenül), vagyis a szigetelés is megvalósul.
A legnagyobb teljesítményű ilyen lézeres technológia a National Ignition Facility (NIF), Lawrence Livermore National Laboratory intézetében található.
(kép forrása: NIF)
Az MCF módszer a plazma elektromosan töltött állapotát használja ki. A plazma összetartása elektromágneses mezővel történik. Ez egy fánk, vagy szebben mondva tórusz alakú kamrában történik, ahol az elektromágnessel körpályára kényszerítik a részecskéket, egyben spirálisan „feltekerve” erre a pályára az útvonalukat. Ennek a berendezésnek a neve a Tokamak, ami eredetileg egy orosz fejlesztés.
(kép forrása: MIT)
Milyen áttörés történt 2022 decemberében?
Volt egy küszöb, amit tavaly decemberig nem sikerült áttörni. Ez pedig az, hogy az energia input, amivel a fúziót létrehozzuk kisebb legyen, mint a fúzióból kinyerhető energianövekmény és hogy ezáltal a fúziós folyamat is önfenntartóvá váljon. Ezt a hatékonyságot ún. jósági tényezővel mérik (Qp), ami a kinyert és a befektetett energia hányadosát jelöli. Amikor a Q=1 értéknél vagyunk, fúziós reakció megváltoztatja magának a plazmának az állapotát és ez önfenntartóvá teszi a folyamatot. Ezt breakeven-nek hívják. Ezt a küszöböt sikerült átlépni a NIF-ben tavaly év végén, 1,5 értékű jósági tényezővel, vagyis másfélszeres energianövekménnyel.
Nemzetközi összefogás és együttműködés a fúzióért, az ITER szerepe és célja
A fúzióval már az ötvenes években elkezdett a tudományos világ komolyabban foglalkozni. Még a hidegháború alatt is együttműködés volt például az Egyesült Államok és a Szovjetunió között. Az 1980-as években, a Reagan -Gorbacsov érában szimbolikus jelentősége volt a közös fúziós projekt felkarolásának. Ehhez később csatlakozik Japán, az EU, Dél-Korea, India, Kína. Ez a projekt lett az ITER (International Thermonuclear Experimental Reactor), amely építése jelenleg is zajlik és ami egy kísérleti reaktor, nem hálózatra termelési céllal épül. Az együttműködés minden politikai nyugtalanság ellenére is él.
A cél, hogy az ITER elérje a Q=10-es hatékonyságot, ami 500 megawatt teljesítmény leadását jelenti. Ez már városok ellátására alkalmas méret.
Az együttműködésben – annak előnyei mellett- rengeteg kihívás is van. Egy kicsit olyan, mintha sok szakács akarna egyetlen konyhában dolgozni. Meghosszítja a döntési folyamatokat, összességében lassítja a projekt megvalósulását. Személy szerint, gyakorlati szempontból értelmetlennek tartom, hogy egyetlen gigaprojekt van a világon, és nem pedig több kisebb. Az utóbbi hatékonyabb és gyorsabb lenne.
(kép: iter.org)
Az MIT saját fejlesztése újabb áttörési lehetőséggel: a SPARC
A SPARC ugyanazzal a célkitűzéssel indult, mint az ITER, vagyis hogy egy deutérium-trícium alapú Tokamakban, mágneses energiaösszetartással Q=10-es jósági tényezőt érjünk el, de egy újgenerációs technológiával szeretnénk ezt megvalósítani, aminek a kulcsa egy szupravezető elektromágnes. A szupravezető mágnes lehetővé teszi, hogy lényegesen kisebb energiafelhasználással lehessen felfűteni a rendszert, és az egész Tokamak méretigénye is így kisebb legyen, vagyis egy kompaktabb szerkezet hozható létre. Ez gyakorlatilag egy egyetemi team-mel megvalósítható.
A projekt vállalati partnerséggel jött létre (MIT és Commonwealth Fusion Systems). Erre a források biztosításán túl azért is van szükség, mert előrébb hozhatja a kereskedelmi célú felhasználást. A tudomány érdeke is, hogy a felfedezései minél előbb közhasználatba kerüljenek, a vállalatoknál megszokott hatékonysági szemlélet pedig ezt mindenképpen segíti. Ez már abban is látszik, hogy 2 év alatt és mindössze 20-25 fővel sikerült elkészíteni a SPARC terveit. A team főként fiatal ambiciózus phd. hallgatókból áll.
Ha az a kérdés, hogy melyik a jobb út: száz százalék vállalati részvétel vagy kizárólagos állami támogatás, a válaszom az, hogy egyik sem. Mindkét szereplőnek mindig frontvonalban kell lennie. Az alapkutatásokat jellemzően állami költségvetésből finanszírozzák és ez így is van rendjén, de amikor ezek arra a szintre kerülnek, hogy már a közösségi felhasználásban kell gondolkodni, onnantól hatékonyabb a vállalati szemlélet és finanszírozás. A célunk az, hogy ne öncélú kísérletezgetések maradjanak ezek a projektek.
A fúziós energia jövője
Ami most teljesen más, mint például 3-4 évvel ezelőtt, hogy 20-nál is több vállalat szállt be a fejlesztési folyamatokba. Ezek a cégek technológia szempontjából eltérő érettségi szinten vannak, de ami közös bennük: minél előbb szeretnének karbonsemleges energiát, és hajlandók azokat támogatni, akik ehhez a leginkább közelítenek. Természetes, hogy aki legelőször lép piacra, annak óriási gazdasági és geopolitikai szerepe lehet. De az is lényeges, hogy lesz-e mindennek releváns hatása a klímaváltozásra, és ha igen, mikorra. Az ilyen új, diszruptív technológiák esetében van egy jellemző „S” görbe, ami leírja a piacon való elterjedés mértékét. (Az elején laposabb a görbe, aztán van egy logaritmikus jellegű emelkedés, vagyis gyors terjedés, majd ismét laposabb.) Így gyakorlatilag matematikai úton kikövetkeztethető, hogy ha pl. 2050-re szeretnénk látni egy jelentős piaci arányt a fúziós energiában- leváltva a szennyező energiatermelést-, akkor legkésőbb 2030-ig meg kell történnie az elektromos hálózatra kötésnek. Az Egyesült Államok tavaly indított egy programot erre, 2030-as indulást megjelölve. Az Egyesült Királyság ugyanezt 2040-re, Kína a 2030-as évek közepére, az EU talán 2050-re vagy 2060-ra tűzte ki. Ez utóbbi az ITER idővonalához kötődik leginkább.
A cégek ebben természetszerűleg sokkal „agresszívebb” idővonalat képviselnek. A kereskedelmi fúzió megjelenése viszont nem ugyanaz a lépés, minthogy egy berendezés először válik képessé energiát leadni egy elektromos hálózatra. Ezt még követnie kell egy tanulási folyamatnak, ami végpontok közötti folyamatok megismerését is jelenti és a tanulságok levonását. A kereskedelmi fúzió már konkrét számokkal, mennyiségekkel, költségvetéssel rendelkezik a beruházás, fenntartási és megtérülés tekintetében. De a legnagyobb nehézség mindenképpen az első hálózatra kötés. A fúzió, akárhogy is nézzük, azért egy komplikált dolog, egyszerűen azért, mert teljesen eltér az eddig alkalmazott erőművi technológiáktól.
A fejlesztésekben az is egy szempont lesz, hogy lesznek-e eltérő technológiai változatok, éppúgy, ahogyan közlekedési járművekből is van többféle, eltérő igények kielégítésére.
Mérnöki kihívások
Az egyik kihívás jelenleg az egyes fúziós egységek építési költsége. Ugyanis egyelőre nem lehet kisméretű, olcsóbb erőműveket építeni, ami például egy lakóépület energiafelhasználását fedezi. Jelenleg 50 megawatt legkisebb teljesítményre lehet tervezni, ami egy közepes város energiaellátását fedezi. A vállalati szektor elsődleges célkitűzései között van a minél kisebb erőművek építésének lehetősége, az eltérő felhasználási szintek kielégítésének lehetősége miatt.
Szintén egy speciális kihívás a fúzióhoz szükséges hőmérséklet elérése és a fúzió fenntartása, amit korábban az energiaösszetartásnál tárgyaltunk.
Továbbá a hálózatra kötés és működtetés technológiájának kialakítása. Ezért is indult el az MIT-n az ARC projekt, ami a SPARC folytatásaként egy kísérleti kereskedelmi célú erőmű létrehozása. Egyszerre kell dolgoznunk a technológiai kihívásokon és azon, hogy egy életképes, gazdaságilag versenyképes dolgot hozzunk létre.
(kép: cfs.energy)
Mivel a fúzió talán a legmultidiszciplinárisabb terület a világon, szükségünk van az ebbe bevonható tudósokra, technológusokra a fizika, plazmafizika, magfizika, kémia, mérnöki tudományok (villamosmérnök, számítástechnika, kriogenika stb.), anyagtudományok területéről. Ez jelenleg nem áll rendelkezésünkre.
A finanszírozás és az erre kialakított programok is fontos tényezők. 2022 márciusában indított erre programot a Fehér Ház, hasonlóan COTS programokhoz, amelyekben az állam támogatást nyújt a privát szektor fejlesztései számára (lsd. Space-X).
Az egyik legfontosabb, amivel gyorsítani tudjuk a bevezetését, az optimális létszámú fókuszált munkát végző team, lehetőleg több munkacsoportra osztva. Az összetettség miatt a fő problémákat elemeire kell bontani és az azokhoz kapcsolódó feladatokat szét kell osztani a csapatok között, akik párhuzamosan dolgoznak azokon.
A fúziós energia várható népszerűsége
Nagyon fontosnak tartom a fúzióval kapcsolatos minél széleskörűbb tájékoztatást, ismeretterjesztést, ezért tartok én is előadásokat, részt veszek a tájékoztatásokon, próbálom mindenféle titkolózás nélkül átláthatóvá és érthetővé tenni ezt a folyamatot. Van egy Youtube csatornája is az MIT Plasma Science and Fusion Center-nek (https://www.youtube.com/@mitplasmascienceandfusionc6211 ).
Mindemellett tudatosan nem vállaltam hivatalos szerepet a Commonwealth Fusion Systems-ben, mivel szükséges, hogy a tudomány képviselői egészséges távolságot tartsanak az egyéni vállalati érdekektől. Látjuk a technológia, de még a tudomány felé is a csökkenő bizalmat, és a legnagyobb tragédia az lenne, ha végigmegyünk ezen az egész folyamaton, és a végén senki nem akarja használni a fúziós energiát, mert nem bízik az ezt létrehozó személyekben.
Milyen tanulságok vonhatók le a korábbi nukleáris katasztrófákból a fúzió szempontjából?
A fúzió alapvetően a legbiztonságosabb energiatermelési módszer. Még az esetleges emberi hiba sem nagy kockázatú, mert bármilyen probléma esetén a reaktor egyszerűen leáll. Amivel viszont foglalkozni kell, az egyrészt a társadalmi elfogadottsága, másrészt a közvetlen környezet terhelése. Az erőművek telepítésénél a cél, hogy még egy evakuálási tervre se legyen szükség a környezetében élők számára. Legfeljebb egy kerítéssel elhatárolt objektum legyen.
Van-e esély a hideg fúzióra?
Eléggé valószínűtlen, bár létezik az alacsony energiájú nukleáris fúzió (LERN), ami a gyenge kölcsönhatáson alapul, de ebben egyelőre nincsenek mérhető és megismételhető eredmények. Ettől függetlenül a tudománynak mindig nyitottnak kell maradnia az új felfedezésekre.
Az egész tudománytörténet az újonnan tapasztalt szokatlan dolgok iránti kíváncsiságon alapult. Most például tudjuk, hogy az univerzum anyagának 90%-a nem detektálható. Nem értjük még ezt az egészet.
Az is egyre valószínűbb, hogy az emberiség további nagy felfedezéseit nem is az emberi elme fogja megtenni, hanem a mesterséges intelligencia.
Társadalmi, geopolitikai vonatkozások
Az emberek gyakran összekeverednek, amikor az energia, annak hasznosítása vagy a karbonkibocsátás szóba kerül. Sokszor már az alapvető fogalmakat is összekeverik, kezdve magával az energia definíciójával, de zavar van az energiaszállítás, energiatárolás értelmezése körül is. Amikor például valaki húz egy képzeletbeli kört az elektromos autója köré, úgy gondolhatja, hogy az autója karbonsemleges energiával működik, hiszen nincs károsanyag kibocsátása. De az autót ugyebár rá kell kötni egy hálózatra, ha tölteni akarod. Ha visszaköveted az autódnál végződő kábel nyomvonalát, végül könnyen egy szennyező erőműnél találhatod magad. És még ezután jönnek a bányászat körüli kérdések az ottani munkakörülményeket is ideértve.
A fúziós energia egészen más karakterisztikákkal rendelkezik a többi technológiához képest. Azon túl, hogy környezetbarát az előállítása, egy korlátlan energiaforrást is jelent. Ennek vannak társadalmi következményei, például a javak újraelosztása tekintetében, és vannak geopolitikai következményei is, vegyük csak például az energiahordozók miatti háborúkat, amelyek így okafogyottá válhatnak.