Nosztalgia helyett

Nosztalgia helyett

Rendezgettem épp a jógás youtube csatornámat, aztán előjött ez a szám 2013-ból, amiben egyébként még vettem a fáradságot magyarul szöveget írni és énekelni:

https://www.youtube.com/watch?v=uyjwHu_ARFo

Egyszer egy batárnőmmel beszélgettünk a nosztalgiázásról, ahol kiderült, ő kifejezetten szeret nosztalgiázni, én viszont sosem csinálom.

Azt hiszem a jóga elkezdésével párhuzamosan, fokozatosan szoktam le erről a tevékenységről, talán nem véletlenül.

Minél többet gyakorol az ember, annál nagyobb jelentőségre tesz szert a jelen pillanatban létezés. Főleg amikor ráeszmél, hogy számára, nem létezik más. Az életben való eligazodáshoz persze szükséges az emlékezet, különben minden nap újra kéne tanulnom, hogyan kell megkenni a piritóst, de az emlékezést dolgok elismétlésére használni annak érdekében, hogy ne kelljen az ahhoz képest unalmasnak látszó jelent választanom, teljesen hasztalan tevékenység. Ilyenkor tulajdonképpen halottak vagyunk.

Nagyon megtévesztő az emlékek valósága, sokan néhány jelentősebb emlékből és emlékben élnek egy egész életen át. Pedig nagyjából annyi a különbség az emlékek valósága és a jelen valósága között, mint hogy rajzoltam magamnak egy hapsit, vagy ott ül mellettem. A rajz és az emlék, amikor kész, bármennyire is tetszetős, már sehova nem mozdul, statikus. (Persze tudományos kutatások bebizonyították, hogy az emberi elme utólag is képes durva módosításokat, torzításokat végrehajtani az emlékein, de ez ettől még nem dinamika, hanem szimplán egy rossz – bár részben önsegítő – szokása az elmének.)

Bizonyos traumákat talán lehetséges feloldani az emlékekben történő matatással, de ez is általában inkább a változást előkészítő megértés része. A tényleges változás már csak a jelenben hajtható végre.

Talán azért nosztalgiázunk, mert amikor épp nincs valami feladattal lefoglalva az elménk, a régi, „kész történetek” felidézése (ismétlése), főleg ha azok kellemesek, kevésbé energiaigényes folyamat, mint a pillanat ürességében tudatosan jelen lenni. Másrészt a látszólag üres semmivel versenyzik kellemes és kész valami. Ódzkodunk az ürességtől, de csak azért, mert nem csináljuk rendesen. Ha belemegy az ember, nincs annál izgalmasabb dolog.

A múltban történő időtöltés – még ha szép emlékekről is van szó – megfoszt a jelenben a  figyelem és az érzékelés lehetőségétől. Vagyis magától az élettől.

Ezt a számot sem úgy hallgatom meg most, hogy közben belefeledkezem a hozzátartozó emlékekbe, hanem csak élvezem egy egykori tevékenység a jelenben is teljesen élő végeredményét.

Szeretettel: Szabina

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .