Mindmeghalunk-jóga – avagy Attenborough , a gyerekszülés és a környezetvédelem

Mindmeghalunk-jóga  – avagy  Attenborough , a gyerekszülés és a környezetvédelem

Épp befejeztem ma ezt a cikket, amikor látom a neten, ma van a Föld világnapja. Véletlen aktualitás, hát menjen! Szándékom ellenére lehet, hogy megosztó írás lesz, mert kicsit más szemszögből, az egyéni felelősségvállalás szellemében is előkerül például a gyermekvállalás kérdése, de ha bántónak érzed bármely mondatot, vedd figyelembe, hogy ez is csak egy lehetséges nézőpont a 7,68 milliárd közül, és csak egy lehetőség másféleképpen is gondolkodni.

Bevezetőnek itt egy real-time statisztika (vagy modell, nem néztem mi alapján gyűjti az adatokat) a Föld népességének alakulásáról: https://www.worldometers.info/hu/

1-2 hónapja néztük meg David Attenborough új filmjét, amit talán már közületek sokan láttak. A film lényege egy fájóan logikus és valószerű forgatókönyv az emberiség sorsáról, annak tükrében, hogy mi várható, ha az eddigi módszerek szerint és ütemben használjuk el a természetet magunk alól.

Attenborough azonban nem hagy minket a teljes csüggedésben, hogy „na, én innentől már úgyis  csak elnyuggerkedem a maradék pár évemet, csak el akartam nektek mindezt mondani, császtok!”, hanem javaslatokat is tesz a film végén a katasztrófa megelőzésére. Meglepő módon azonnal első helyre téve a Föld népességének csökkentését. Én borzasztóan bátor húzásnak gondolom ezt.  Méghozzá azért, mert ha az embereket megkérdezzük, hogy egyetértenek-e ezzel, azonnal és teljes szívből rá tudják vágni, hogy igen… a Föld túloldalán… azokban az országokban, amelyeknek még a fővárosát sem tudom. Ha úgy lenne föltéve a kérdés, hogy vállalod-e, Te személy szerint, a gyermektelenséget vagy az óvodában megálmodott 3-6 gyerekes család helyett az egy gyermekes felállást, esetleg a saját vérvonalad veled való végleges kihalását, vajon mennyire lenne egyszerű igennel válaszolni? Ha a Te saját vagy a zsigeri szinten beivódott kultúrád hitrendszere szerint az életed csak úgy teljesedhet ki, ha az apai, anyai, életet nemző szereped is benne foglaltatik?

Rá lehetne vágni persze, hogy de hát Magyarország (vagy úgy összességében Európa) nem érintett, itt pont a népességcsökkenés a probléma, de nem lehetséges, hogy valójában itt sem a csökkenés a gond, hanem az egy alacsonyabb népességszámra történő átállás átmeneti időszaka alatt szerencsétlen alakot öltő korfa és ennek gazdasági következményei? (Mindenféle vérlázítási szándék nélkül egy kérdés: ha mindenképpen nagyobb létszámot szeretnénk, akkor miért nem fogadunk örökbe más országok éhező, árván maradt gyerekei közül? Mert szegény kis fekete göndöröm hülyén fog kinézni az iskolai néptánccsoportban? Vajon ha a nemzeti és nemzetközi politika ebben támogatólag működne, élnénk ezzel a lehetőséggel? És hányan? És még egy eltúlzással megtoldva: a nemzetem „tiszta” fennmaradása előrébb van, mint a Föld lakhatósága? A globalizáció előnyeit élvezni akarjuk, de a felelős rész belőle már nehezen vállalható?)

Amíg pl. Ázsia vagy Közép-Afrika felé haladva ez a kérdés egyre egyértelműbbnek látszik (pedig még az is egy szempont, hogy egy szegény népességnek lényegesen kisebb az ökológiai lábnyoma, mint egy fejlettnek), addig a mi esetünkben egészen biztosan vessük el azt a kérdést, hogy esetleg mégse a növekedésre gyúrjunk, hanem az új egyensúlyi állapot beálltáig például a népesség minél egészségesebb, aktív állapotban -egyben itthon –  tartására? Ehhez természetesen megfelelő gazdasági döntések sorozatát kéne hozni, és elérni azt is, hogy a legjobb fejeink – akiktől innovatív stratégiát remélhetnénk bármely tudományos, gazdasági vagy klímavédelmi területen – ne húzzanak el nyomtalanul nyugat európai és amerikai országokba.

A demográfiai adatok elemzése és gazdaságföldrajz semennyire nem szakterületem, így ebbe ennél mélyebbre azért inkább nem is avatatlankodom, nyilván roppant komplex az egész, de a Föld hosszútávú élhetősége ezen akkor is múlik. Azért szedem elő csak a szülni-nem szülni kérdést ebben a vonatkozásban, és nem a nagy gazdasági folyamatokat, melyek a klímaváltozást valószínűleg ennél még nagyobb mértékben érintik, mert ez egyéni szintre lebontható és lebontandó egész komoly pszichológiai kérdés. Továbbá ez egy tudati modell, ami a gyerekvállaláson túlmutat. Az egyéni értékek és érdekek túlzott előtérbe nyomulására. Ez egy attitűd, amivel együtt jár az is, hogy nem viszek magammal szatyrot a bevásárláshoz, hanem újat veszek, nem fáradozom a szelektív hulladékgyűjtéssel, mindenért autóba ülök, csak az újítás kedvéért cserélem le az elektronikai cikkeimet, és azért építkezem és rendezem be a háztartásomat energiahatékonyan, hogy a megtakarításból aztán többet tudjak fogyasztani vagy utazni repülővel, autóval. Hiszen miért pont rajtam múlna? Miért pont én korlátozzam magamat?

Amire ki akarok lyukadni, hogy a népességcsökkentés a környezetvédelem témakör többi elemével együtt egy olyan buli, amiben mindenkinek ki kell vennie a részét így vagy úgy. Ez egy sorsközösség vállalás, mert a leggyengébb láncszem amikor elszakad, az egész híd omlik össze. Amikor Attenborough megteszi ezt a kijelentését, hogy a népességcsökkentés szükséges, akkor ha nemzeti vagy genetikai öntudati okok miatt hárítani kezdek (ez rám nem érvényes, nem az én egyedüli gyerekcsinálási magatartásomon és számadatataimon múlik stb.) és egy pillanatra sem váltok léptéket a szemléletemben, akkor én abbahagytam tolni az emberiség szekerét, és az afrikai unokákkal együtt az én unokáim is mennek a levesbe.

Ha élni szeretnénk minőségi módon, vagy élve szeretnénk tudni unokáinkat, szükséges lesz egyfajta egységben feloldott gondolkodás. Az én kiterjesztése egészen Föld méretűre. „Amit veled teszek, azt magammal teszem” szemlélet. Az egész jóga tudomány egyébként erről szól. Az egyéni nézőpont feloldódása végtelen számú nézőpontban. Minél inkább képes valaki így élni, annál kevesebb dologtól fog félni és annál békésebb környezetet teremt önmaga körül. 

A kényszerű helyzetek, mint akár egy háború vagy ugye egy esetleges világvége egész jól képes feloldani az ember egoizmusát és egységben, nagyobb léptékű közösségben ilyenkor valahogy könnyebben gondolkodik.  Ki tudja, talán tudatalatt ezért hívjuk magunkra ezeket a történéseket. De nem lenne jobb az ilyen törekvések közepette inkább életben maradni?

Kép forrás: https://www.flickr.com/photos/louish/5645207189/

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .