Nők! Férfiak! Merjetek öregedni! – Életgyakorlatok 21.

Tegnap belenéztem a tükörbe, hogy is állunk, és eszembe jutott Cindy Crawford, vajon mi lehet vele manapság. Hogy vajon ex szupermodellként hogyan öregszik az ember. Beírtam a keresőbe és szomorúan láttam, hogy ő is azon sikeres emberek közé tartozik, akik végül nem tudtak megbirkózni magukban az öregedés kikerülhetetlenségével és sebészhez fordultak. Amikor Nicole Kidman-t láttam a The Undoing sorozatban, ugyanez a tompa szomorúság töltött el. Így is nagyot alakított, de a mimikája mintha alig érzékelhetően bénultabb lett volna. Ők azok a nők, akik plasztikai beavatkozás nélkül feltehetően példásan gyönyörűen öregednének, ehelyett – először csak enyhén, később látványosabban – elkezdenek nevetséges arcvonásokkal gazdagodni. Ilyenkor az is eszembe jut, a csilliárdos szépségipar számukra hozzáférhető top színvonalú és professzionális része hogyan nem képes a természetesség határain belül operálni a botox-szal és a késsel. Gondolom előbb-utóbb eljön az is, hogy levesznek egy mintát a huszonöt éves arcomról és amikor csöngetek 50 évesen Mr. Plastic-nál a millióimmal, akkor egyszerűen csak berakom egy kvantumkozmetika gépbe a fejemet, ami néhány nyisszantással és valami forrasztópákával lecseréli az arcomat a régire. Addig meg marad ez az arctorzó gyár. Egyik sem lesz képes megszüntetni az öregedés tényét és az attól való rettegésünket.

Az látható, hogy még a sikeres és önmegvalósított(nak látszó) élet sem biztosíték a belső békére. Szépen öregedni pedig csak ezzel a békével lehet. Ennek egyik legnagyobb ellensége, ha nem tudjuk érzékelni az életünk sajátos dinamikáját. Ez az a képesség, hogy felismerjük, mikor éljünk inkább kifelé, mikor befelé. Mikor használjuk a külsőnket és mikor szükségtelen. Milyen mértékig érdemes a fiatalságunk megőrzésén fáradozni és honnantól válunk eszelőssé. Mennyit és mikor dolgozzunk kívül, és mennyit belül. Meddig tart egy adott szerepünk és továbblépünk-e vagy beleragadunk. Egyáltalán, szerepekben gondolkodunk-e vagy inkább feladatokban, folyamatokban.

A földi járművünkről nem vonhatjuk el teljesen a figyelmet, mert az betegséghez vagy kóros állapotokhoz vezethet. És a külső igénytelenség sem törvényszerű velejárója a belső erőfeszítéseknek. Sőt, amikor az életünk épp szétesik, néha a test és általában a külsőnk egyben tartására tett törekvés segíthet az átmeneti átvészelésben. Ám kérdés – számomra legalább is -, hogy például egy középkorú férfinak szükséges-e a funkcionálisnál és arányosnál nagyságrendekkel nagyobb izomzatot növelni és ezzel jelentős időt eltölteni? (Talán mondhatjuk, hogy ez a férfi-botoxolás.) Nem kérdés akkor, ha valamiért ez önmagában örömöt okoz, vagy egyszerűen egy játéknak fogjuk fel a testtel, mit lehet belőle kihozni és nem menekülés vagy a megfelelés, esetleg az erőfitoktatás vágya hajtja. (Menekülés az öregedéstől – nem lehetséges. Menekülés aznap otthonról – részben lehetséges. Tetszést, elismerést esetleg félelmet kiváltani – lehetséges, de értelmetlen, mert ezek fennmaradása az örökké ehhez a feltételhez lesz kötve és szeretet sosem fog járni hozzá. Pontosabban nem ehhez jár. Jó esetben.)

Az öregedéstől való félelem és menekülés egyetlen dologgal váltható meg: a jelen pillanatban létezéssel és önmagunk folyamatos aktualizálásával. Külsőleg és belsőleg. Ez ebben a vonatkozásban ez azt jelenti, hogy hagyd el a vágyakozást egy korábbi, már el nem érhető  vagy már nem fenntartható állapotod irányába, mert akkor lélekben azonnal halott vagy. Hagyd el az összehasonlítgatást másokkal (fiatalabbakkal, és hogy te mit szalasztottál el fiatalon), mert dettó halott vagy. Fókuszálj azokra a dolgokra, amiket csak a mai, öregebb éneddel vagy képes megtenni, felismerni és ami korábban lehetetlen lett volna. Figyeld, hogy a körülötted zajló folyamatokba a te tudásod, élettapasztalatod hova illeszthető be. Ennek semmi köze a „majd én mondom a tutit” hozzáálláshoz, ez egy ennél sokkal éntelenebb, alázatosabb dolog, ilyenkor inkább fogaskeréknek látod magad, mint a gépezet irányítójának vagy valami kinyilatkoztatónak. Az ilyen hozzáállással amúgy is nélkülözhetetlenné fogsz válni, de ne erre a végeredményre gyúrj.

Ha azt látod, hogy egyre nagyobb az elfogadás, elégedettség és szeretet önmagad és mások irányába, akkor egészen biztosan jó úton jársz. Az embereknek a látszat ellenére nem fiatalnak kinéző és gyönyörű, hanem szerető és elfogadó másik emberekre van óriási szüksége. Ha így élsz, akkor lehet, hogy a fizikai tested öregszik, de te belül egyre élőbbé válsz. Ez az, amit mások érezni fognak rajtad, és nem azt fogják mondani, hogy „nahát, egy tízest letagadhatnál”, hanem hogy „figyelj, meg nem tudnám mondani hány éves vagy”.

Szeretettel: Szabina

Kép forrás: innen