A depressziód ellen: varázsgomba vagy meditáció?

Érdekesen alakulnak a pszichedelikumokkal végzett kísérletek eredményei a súlyos depresszió kezelésével összefüggésben. Például az egyébként egyelőre hazánkban illegális pszilocibin (varázsgomba) és ketamin terápiás használatában jelentős és eddig eredményesnek látszó kísérletek zajlanak.

(https://www.nature.com/articles/npp201371

https://jamanetwork.com/journals/jamapsychiatry/fullarticle/2772630)

 Még nem teljesen tisztázott ezen anyagok teljes hatásmechanizmusa, de annyi már látszik a kísérletekből, hogy – leegyszerűsítve – bizonyos gátló és aktiváló mechanizmusok során olyan molekulák szabadulnak fel, melyek az agy idegsejtjei között új kommunikációs útvonalakat alakítanak ki. Tulajdonképpen egyfajta újrahuzalozást képesek végrehajtani az agyban, ami tartós javulást eredményez a depresszió tüneteiben ott is, ahol a klasszikus szerek (pl. szelektív szerotonin visszavétel gátlók) nem, vagy túl sok nemkívánatos mellékhatással működnek.

A jóga legtöbb iskolájában nem jellemző a tudatmódosító szerek használata, mert – ahogy a nevükben is benne van -, módosult tudatállapotot generálnak, ami ellentmondani látszik a tiszta tudat célkitűzésének. Gyakran hallani, hogy a módosult tudatállapotot ráadásul ebben a formában nem mi hozzuk létre és szabályozzuk, hanem egy kívülről bevitt hatás, így ezek az anyagok és állapotok kerülendők.

Ehelyett a jóga egyik lényegi eszköze az agyműködésünk finomhangolására, változásra való képességének növelésére a meditáció, vagyis a tudatos jelenlét és figyelem gyakorlása. Vizsgálatokból, kísérletekből kiderült, hogy valóban, a meditáció is az agy neuroplaszticitását (változásra való képességét) képes elősegíteni.

A tudományban emiatt itt-ott már érdeklődés mutatkozik a pszichedelikumok és a meditáció kombinált terápiájára is, azaz a pszichoaktív szerek által „kinyitott időablakban” történő meditációs foglalkozás lehetséges még erőteljesebb hatásainak kiaknázására.

Érdekesség, hogy a ketamin és a pszilocibin pszichés hatásai közötti különbségről azt állapították meg, hogy míg a ketamin inkább valamelyest eltávolít az érzelmeinktől, eseményekkel kapcsolatok megéléseinktől – ezzel oldva az érzelmeinkkel való túlzott azonosulásunkat, érzelmi túlterheltségünket (ezért használják olykor traumatikus események után is), addig a pszilocibin épp ellenkezőleg, intenzív lelki-mentális élmények teljes megélésébe húzza a pácienst. Ezek – hasonló működésük ellenére – egymásnak ellentmondani látszó pszichés hatások, és mégis, mindkét anyag hatékonynak bizonyul a depresszió kezelésében, önpusztító viselkedési formák elhagyásában. Ha megnézzük, hogy meditációban ideális esetben mi történik, talán meglepő és furán hangzik, de ez a két dolog együtt jelentkezik: tudatában vagyunk és megéljük akár teljes intenzitással a belső állapotainkat, ugyanakkor folyamatosan megmarad egy távolságtartás is – mintha egyidőben kívülről is néznénk a történéseket. Mindez a saját irányításunk alatt. A távolságtartás itt valójában szimplán a tudatos figyelmünk, és nem egyfajta elhatárolódás vagy ellenállás.

Tény, hogy a meditáció melósabb, időigényesebb módszer és inkább pont hogy „élményekben” szegény, mint gazdag folyamat, nem úgy, mint egy jó kis gájdolt trip, de működik. (Ezt saját tapasztalatommal is meg tudom erősíteni.)

Sem magánemberként, sem jógaoktatóként nem vetem el csípőből a hallucinogén szerek klinikai terápiás alkalmazását. Inkább kíváncsisággal tölt el, mit hoz ki ebből a tudomány. Lehet, hogy végül zsákutca lesz a hosszútávú mellékhatások miatt, vagy mert túlzott mankóként használva elesünk a természetes problémamegoldó képességünktől, de az is lehet, hogy megfelelően alkalmazva lelki, szellemi spirituális „katalizátorként” és az egészségünk megőrzésére lehet majd használni.

Idekívánkozik egy felvetés: a jógában célként megjelölt valódi tiszta tudatról vajmi kevés fogalmunk és tapasztalásunk van, kivéve néhány beavatottat (megvilágosodottak).  Akkor viszont kérdés, hogy nekünk, átlagos többieknek, ezen túl, mi és mihez képest minősül módosult tudatállapotnak? Ahogy itt gépelem ezeket a szavakat, ez egy módosult tudatállapot a reggeli futásom közben tapasztalthoz képest, az meg az éjszakai álmaimhoz képest, az meg a tegnapelőtti izgatottságomhoz képest, és így tovább. Folyamatosan különböző tudatállapotokban létezünk, melyek sokszor épp a testünkön keresztül módosulnak vagy módosítjuk őket mi magunk (fájdalom, testi gyönyör, valaki kedvesen vagy csúnyán szól hozzánk, edzés, jóga, evés, alkohol, kávé stb.), ahogy teszik ezt a hallucinogének is. Bizonyos beégett érzelmi reakcióink és viselkedésünk épp annyira nincs a kontrollunk alatt, akárha egy „szer” hatása alatt lennénk. Hol húzzuk meg tehát a határt külső, „mesterséges” illetve belső, „természetes” tudatállapotmódosító eszközök között?

Még tovább megyek, egy kicsit elvontabb terepre, de tarts velem, ha van kedved jobban beleártani magad a spiritualitásba. Ha a testünk, lelkünk, szellemünk egy egységként létezik, méghozzá úgy, mint egyik lehetséges kifejezése, „többdimenziós” szimbóluma a létezésnek, ki mondja meg, hogy adott esetben (például a depresszió feloldásában vagy általában a “fejlődésemben") ennek az egységnek mely részével való foglalkozás vagy beavatkozás “elfogadhatóbb",  “érvényesebb", “magasabb szintű": a test biokémiájával történő operálás, a lelki- szellemi erőfeszítéseim, vagy esetleg mindössze a külső körülményeim megváltoztatása? 

Szeretettel: Szabina