Miért is nem “nyújtunk" a jógaóráimon? – Avagy a hagyományos nyújtás szükségszerűségének és alkalmazhatóságának felülvizsgálata (I. rész)

Ismét régi paradigmák felülvizsgálatára buzdító gondolatokat hoztam Nektek. Rágjátok meg, és akár kísérletezzetek, teszteljétek, nézzétek meg, mit tudtok a most következőkből a javatokra használni.

A nyújtás témaköre igazi nyúlüreg, emiatt ebben a témában (is) időről-időre nekem is mérlegre kellett tennem a „régi” módszereket mindazzal, amit újonnan hoz a tudomány, a tanulás vagy a tapasztalat. Nyújtás alatt itt elsősorban a köztudatban is a nyújtás fogalma alatt legtöbbször értett passzív statikus nyújtást értem (vagyis amikor például futás után felteszed a lábad egy emelvényre és ráhajolsz).

Az elmúlt évek során fokozatosan csökkentettem, és mostanra már szinte teljesen kivezettem az órák gyakorlataiból a statikus passzív nyújtást (továbbiakban: nyújtás), lecserélve más technikákkal.

Pedig mit is társítanak az emberek a fejükben elsőre a jógához? … Ugye?

Leírom azt is majd, mit és miért csinálunk helyette a test egészséges mobilitásának megőrzése és -szükség esetén- növelése érdekében.

És azt is, mikor lehet mégis indokolt a nyújtás alkalmazása, ugyanis látni fogjátok, nem fekete-fehér ez a téma sem.

Megpróbálom először is nagyon röviden összefoglalva leírni az indokaimat és a dilemmáimat ezzel kapcsolatban, amelyek nagyjából akkor ütötték fel először a fejüket, amikor még nagyon régen megfogalmazódott bennem: hogy lehet az, hogy az emberen kívül egyetlen élőlénynek sincs szüksége nyújtásra, legfeljebb egy-két nyújtózkodásra. Ezt az intuíciómat annak idején könnyen elhessegettem egyrészt azzal, hogy mit tanítanak nagy általánosságban a nyújtással kapcsolatban, és azzal, hogy hát nyilvánvalóan olyan az életmódunk, amely megrövidült izmokat eredményez és ezt kompenzálni szükséges. Meg hogy ugye a sportolásban is micsoda alapvető szerepet tölt be. Ráadásul van a nyújtásnak egy olyan tulajdonsága, hogy az általa okozott esetleges kellemetlen mellékhatások az esetek nagy részében elég sokára jelentkeznek ahhoz, hogy kellően nehéz legyen beazonosítani egy-egy tünet (pl. izom- vagy ízületi fájdalom, izommerevség) okaként.

Először nézzünk néhány új szempontot, amelyekre sok-sok kutatás, méréses vizsgálat, tanulmány rámutatott az elmúlt pár évben, csak- ahogyan ez lenni szokott- a gyakorlati alkalmazásban történő térnyerése valahogy még várat magára. (A későbbi részekben majd linkelek ezekből néhányat.)

•A statikus passzív nyújtás (továbbiakban nyújtás) nem csökkenti a sérülésveszélyt, sőt, bizonyos esetekben akár növelheti is.

•Nem ez a leghatékonyabb technika a mozgástartomány sérülésveszélymentes növelésére.

•Nagyon könnyű vele lassan gyógyuló sérüléseket okozni az izomszövetben, inakban.

•Szükségtelen mértékű mobilitást hozhat létre az ízületekben, instabillá, sérülékennyé téve azokat.

•Nem igazán segít az izomlázon.

•Nem növeli a sportteljesítményt, sőt bizonyos esetekben csökkentheti azt.

•Fájdalomcsillapító és izomfeszültség oldó hatása csak átmeneti.

Folytköv.